St. Andrea Merengő 2017

Türelem és komplexitás

 

Induljunk onnan, ahol Lőrincz Gyurival és a St. Andreával indultunk 2004-ben.

 

 

Merengő akkor

 

„2002 volt az első. A Merengő nevet én álmodtam meg, Ipacs Géza grafikus barátom pedig címkébe foglalta. Valahogy egyből piros lett. Amikor 16 éve megjelent, a nagy borok mind délmagyarok voltak: vastagok, nehezek, tartalmasak. Itt kellett elhelyezni egy „cool climate” bort, maximalizálva a gyümölcsösséget, a tartalmat, de egriesen hozzányúlva. Ehhez azóta is csúcsminőségű, érett gyümölcs kell. Megvolt a név, a Merengő, mellette ott a második legfontosabb üzenet Eger és a bikavér. Mi csak a harmadikok vagyunk ebben a kérdésben. Mindig megmarad a fejünkben a leghangsúlyosabb dűlő, a Paptag, ahová Merengő alapanyagért megyünk. Puhaság, érettség, szövetesség jön innen. Bár „volcanic wine” szerepel a címkén, finoman gazdagodott az évek alatt a dűlők karaktere, tartalma is. Ma már nemcsak a vulkáni struktúrát érezhetjük benne, hanem a mészkövet is.”

a két Lőrincz György

 

 

Merengő most

 

Az évjárat:
2017 kiemelkedően meleg év volt, 2006-ot, 2012-őt idéző. Kellő hőösszeg az egri hűvös klímán is, kevés csapadék, tökéletesen érett, apróbb, gazdag ízű bogyók.

„Későn indult a Merengőnek való szőlő szürete, így még a 2016-ostól is melegebb, gazdag és kedves bort tudtunk lehozni ebből az évjáratból, de úgy, hogy mégsem bágyadt, nem túlsúlyos. Mi itt nem is tudunk olyan bort készíteni, legyen bármilyen meleg az év.”

 

 

A termőhely:
Öt egri dűlő: Paptag, Ferenchegy, Nagy Eged, Nagy-Eged hegy és Hangács.

„Színes dűlőválaszték, amelyben egy-egy fajta több dűlőből is hoz tónusokat, fajtára jellemző dűlőkaraktert, hogy a végeredmény még komplexebb legyen.”

 

A szőlőfajták:
Három fajta az alap: kékfrankos, syrah és merlot. Ezt öltözteti a cabernet franc, pinot noir és a kadarka.

„A hordókat 2-3 alkalommal végig kóstoljuk Gyurikával ketten. Van egy alap kép a fejünkben, tudjuk, hogy eredetileg mit és mire szántunk, de a kóstolók alapján még módosítunk, szűrünk. A kékfrankos helyi erő, őt most kivételesen magas, 20%-os arányban követi a syrah a vulkáni Paptag és meszes Nagy-Eged hegy terméséből. Egrinek gondolom a kadarkát, mint a borvidékünk legkorábbi kékszőlőjét, ehhez jön a francia támogatás, mert a fejünkben a syrah is ez a műfaj. Ezt a fűszeres közelséget erősíti tovább nagyon elegánsan a pinot noirunk. A cabernet a tanninért felel, a merlot nálunk Egerben az édes puhaság záloga.”

 

Az erjesztés:
Beoltva és spontán, kicsi - és nagykádban kézzel csömöszölve, hűthető tartályban, körfejtéssel és fakádban.

„Keressük a tapasztalatokat, a fajtának legmegfelelőbb utat és ehhez megvan a hagyományos és modern eszközparkunk is. Itt is egyetlen célunk van: a komplexitás.”

  

Az almasavbontás:

Spontán és beoltva, egy része a kádban a meleg vénasszonyok nyarában, olyan tételek, mint a syrah vagy a kékfrankos pedig beoltva.

„Az egésznek a lényege a türelem, mint az élet legnagyobb értéke. Az almasavnak tökéletesen le kell mennie, mindegy, hogy mennyi ideig tart ez a folyamat. A legfontosabb célunk a finom savösszetétel, aminek az alapja az érett gyümölcs, jó erjedés mellett a tökéletes almasavbontás.”

 

Az érlelés:

Öthektós Budapest Kádár és Kalina hordókban, 20% újhordó arány.

„Keressük az irányt a fajtáknál, ez a két kádár a vöröseinknél nagyon bevált – most ebben a korszakunkban vagyunk Gyurikával. Erős és közepes pörkölésű hordókat használunk, ezekből jön egy kicsi édesség, ami megint csak árnyalja, színezi az itteni borok kellemes markánsságát, növeli a komplexitást.”

 

A Merengő szerintünk:

Egri és az egri borok erényei: a szövete, sava, finoman érett tanninja, amelyek elősegítik a hosszú távú épülést, fejlődést. Már most is gazdag ízélmény, arányos, finom. Fiatal és intenzíven gyümölcsös, ásványos karakter. Hosszú, nemesedő, komoly bor.