Ünnepelni mindig van miért

Ifjabb Lőrincz Györggyel beszélgettünk a St. Andrea Borbárban, az eredeti szépségében megújult Eiffel Palace aljában. Borünnep volt a téma, mert ünnepelni mindig van miért. Most azért, mert megérkezett a Boldogságos 2013-as, a Merengő 2011-es és megszületett „Gyurma” első saját bora, a Kedves, amelyet kizárólag egy gourmet válogatásban, Borünnep néven kínál a két Lőrincz György.

Miért Borünnep?

Régóta használjuk ezt a nevet a pincénél, most egy válogatás kapta a keresztségben. Én az első saját boromat ünnepelem vele: egy kedves palack édes hárslevelűt. Az egyetem után külföldön, majd Tokajban tanultam élesben is a borászkodást. Amikor Szepsy Istvánéktól hazajöttem, mondtam édesapukámnak, hogy készítsünk egy édes bort. Furán nézett rám elsőre. Mondtam, hogy Hangács és hárslevelű és ő végül engedett. Ha valahol elakadtam, két Istvánt hívtam fel, hogy segítsenek: Szepsyt és Balassát. És Áts Karcsit. Bár Tokaj inspirált, nálunk, Egerben készült el: semmi botritisz, november 19-én is éppen csak ráncosodtak a túlérett szemek a Hangácson. 65 gramm cukorral került palackba és igazán kedves bor lett – nem volt nehéz a névválasztás. A Kedves, ez a kis palack hárslevelű lett a szíve a Borünnepnek – egy egész estés „fine dining” utazásnak, amelyben négy borhoz négyszer két receptet párosított a St. Andrea Borbár séfje, Barna Ádám. Bízom benne, hogy másnak is akkora örömöt okoz majd, mint amilyen gonddal válogattuk.

 

Az új Boldogságos?

Reméljük, új hagyomány épül ezzel a dűlő névvel, erős üzenettel. Szólát felé menet a vékony termőrétegű, riolittufás egykori Pipisben édesapám emelt szobrot a Boldogságos Szűz Mária királynő tiszteletére. Róla, a magyarok nagyasszonyáról kapta a nevét ez a terület. Régi vágyunk, hogy Grand Superior Egri Csillag születhessen innen, most ez is megadatott. Apukámmal közösen házasítottuk ezt az olaszrizling, hárslevelű, pinot gris, sauvignon és viognier cuvée-t. Ez az első évjárat, amikor komolyan bekapcsolódhattam a borkészítésbe is. Kristálytiszta, vajas, teasüteményes illatú bor lett. Szárított mezei virágok, barack, kis grapefruit és narancs. Nekem ezeket idézi.

 

2000-től már 2011-ig kóstolhattatok Merengőket legutóbb.

2010 után igazi égi áldás volt a ’11-es év, amikor a legújabb Merengőnk megszületett. Ereje teljében van, de hogy mekkora jövő áll előtte, azt csak azóta tudom, hogy együtt kóstolhattam édesapám Merengőit 2000-től 2011-ig. Nekem a 2006-os volt a legnagyobb élmény, de öröm volt látni, hol tartanak a 2002-es, 2003-as tételek. Ez az évjárat már majdnem fele arányban kékfrankos. Borvidékünk legfontosabb fajtája. Csak tanuljuk azt, hogy megfelelő munkával mire vagyunk együtt képesek, de hihetetlen potenciál van benne, az már most is látszik. A diplomamunkám is ebből a fajtából írtam: Piemont-ban láttuk a fürtfelezést, amikor az egészséges és szép fürtöket a megfelelő időpontban kettévágják, hogy ezzel is növeljék a koncentrációt – ezzel kísérletezünk most. Biztos vagyok benne, hogy a kékfrankosnak köszönhetően lett hihetetlenül elegáns és gazdag aromavilágú az új Merengőnk. Igazi egri karakter.

 

Milyen az egri karakter, Gyuri?

Hűvösebb borvidéken, a mészköves Nagy Eged-hegy kivételével riolittufás, vulkáni talajon készülnek a borok. Nekem az egri karakter mélységet, összetett struktúrát, finom ásványosságot, hosszú savgerincet és mindenek fölött eleganciát jelent. Ilyen borokkal lehet egy átlagos kedd este is ünnep. És ha már Borünnep: június 26–27-én Egerszalókon, a pince mellett mindenkit szeretettel várunk, hogy velünk és a borainkkal ünnepeljen, de erről majd még mesélek.