Valami pezseg a Szilágyságban

A Kárásztelek Pezsgőpincészet három új pezsgővel debütál

Hét évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy 2017-ben ennyi pezsgőt fogunk inni. Azóta évről évre mind gyakrabban választjuk minden alkalomra, de egy sima hétköznapon is. A boltjaink forgalmát elnézve ezzel egyre többen vannak így: míg 2010-ben az eladott palackok 3%-át tették ki a pezsgők és habzóborok, 2015-ben már a 9, 2016-ban pedig a 12 %-át. Ezért még jobban örülünk annak, hogy egy izgalmas új szereplőt mutathatunk be a hazai pezsgőpiacon: CARASSIA néven ma egyszerre három hagyományos eljárással készült pezsgő is debütál nálunk a szilágysági Kárásztelek Pezsgőpincészettől. A ház – amelynek Friza gyöngyözőborai már két éve szerepelnek a kínálatunkban – egyszerre mutatja be a pezsgőit Magyarországon és Romániában.

A borász, aki „Grand Cru” területet vizionált

 

Idősebb Gál Tibor borász szellemisége ma is hat a magyar borásztársadalomra. Olyannyira, hogy nélküle nem született volna meg a most bemutatkozó pincészet sem. Ő volt ugyanis az, aki a kétezres évek elején, egy kirándulás során először vizionált pezsgőpincészetet Kárásztelekre.

A borász az egyik alapítóval, Rábai Lászlóval és kárászteleki feleségével kóstolgatta vacsora közben a vidék híres szilvapálinkáját, amikor beleálmodta a falu fölötti kis amfiteátrumba a „Grand Cru” területet. Hogy mennyire a fekvés és a talaj, és mennyire a szilvórium volt az ihletadó, az már sosem derül ki biztosan, de a történet a Kárásztelek Pezsgőpincészet legendáriumának elvitathatatlan része.

Az alapítók ugyanis – négy vállalkozó kedvű, erdélyi kötődésű barát és pannonhalmi öregdiák – komolyan vették az elhangzottakat és úgy döntöttek, hogy a partiumi Szilágyságban feltámasztják a pezsgőkészítés hagyományát. Az alapítókhoz betársult a Pannonhalmi Főapátság, Gál Tibor pedig szakértőként segített. Elkezdték hát felvásárolni a bozótos parcellákat, annak ellenére, hogy a terület nem csak messze van, de ráadásul egy másik országban is. Évekig tartott, míg a 72 különböző tulajdonostól sikerült megvenni és egyesíteni a sok kis parcellát, de csak létrejött a látványos, egy tagból álló „amfiteátrum”. Gál Tibor halálával a folyamat néhány évre megakadt, majd „úgy döntöttünk, ezt befejezzük, bármi is lesz” – emlékszik vissza Rábai László. Elindultak a munkálatok, de a pincészet hivatalosan csak 2010-ben alakult meg.

 

Genius loci, azaz a hely szelleme

Egy szőlő-amfiteátrum

 

Ritkaságszámba megy, hogy az ültetvény egy tagban, a szőlő és a pincészet épületei pedig nem csak egymáshoz közel, de gyakorlatilag egy helyen találhatók. Ráadásul a falutól 3 kilométerre, az erdő közepén, úgy, hogy más szőlőültetvények nincsenek a közelében. Ez védelmet biztosít az ültetvénynek, garantálja például, hogy a szél sem fúj át idegen permetezőszert a szomszédból. A huszonkét hektárnyi fél-amfiteátrum forma felső ívén erdő található (benne rengeteg mindenevő vaddisznóval, így a vadkár ellen bizony védekezni kell).

A talaj csillámpalát és csillámkvarcitot tartalmaz, miattuk nevezik Erdély „kristály-szigetének” a somlyói medencét, és nekik köszönhető az itt születő borok eleganciája és üdesége.

Különleges a terület klímája is, hűvösnek számít borászati szempontból (két hét „csúszásban van” a természet Magyarországhoz képest), de a magas déli fekvésű dombokra folyamatosan süt a nap. Közben átjárja a szél is, ez segíti, hogy a szőlő ne legyen nedves, a kórokozók ne telepedhessenek meg az ültetvényen. A pince azonos szélességi fokon fekszik Burgundiával, a pinot noir hazájával. Ez a fajta a Carassia gerince: a hűvös klímán a lassú érési folyamat a magas savtartalmat és az alacsony cukorszintet úgy tudja szavatolni, hogy közben időt hagy a szőlő intenzív aromáinak megszületéséhez is.

Másik nagy előnye a kárászteleki ültetvénynek, hogy a pince a félkörív közepén helyezkedik el, így a szőlő szüret után azonnal bejut a feldolgozóba, nem sérül, nem oxidálódik.

Az egybefüggő területnek tulajdonképpen egyetlen hátránya van, az viszont elég komoly: ha bármilyen természeti csapás jön, az érinti az összes termést. Ezt sajnos meg is tapasztalták 2016-ban, amikor a júliusi jégeső hirtelen elverte szinte az egész ültetvényt. Jóformán nem is volt szüret. Márpedig a Carassia kizárólag a helyben termett szőlő felhasználásával, a kezdetektől pezsgő alapbornak válogatott gyümölcsből készül. Így a 2016-os évjáratból nem készül majd pezsgő.

 

„Utólag már ez sem tűnik véletlennek”

Fiatal helyi borász és építész

 

A hely szelleme abban is megmutatkozik, hogy több tehetséges magyar fiatal kapott és látott is nagy lehetőséget a pincészettel való együttműködésben.

Egy fiatal, Szatmárnémetiből való építész, Szabó Erika tervezte a modern feldolgozót, míg a statikai és gépészeti tervezést kolozsvári szakemberek végezték. Az épület – amely 2015-ben építészeti Nívó-díjat nyert – zöldenergiával működik, hűtését és fűtését geotermikus hőszivattyú biztosítja, áramfogyasztását napelemekkel mérséklik.

A pezsgőket (és a gyöngyözőborokat) egy 26 éves szovátai borász, Bereczki Csaba készíti. Csaba a marosvásárhelyi Sapientia egyetemen tanult kertészmérnöknek; a szőlészet-borászat tanszéken nem mástól, mint Balla Gézától. Jó volt a mester és merész választásokra nyitott a családi környezet (elég annyit mondanunk, hogy Csaba édesanyja asztalosként dolgozik). De ezeken túl Csaba tehetsége és elhivatottsága is kellett ahhoz, hogy szakmai gyakorlatosból másfél év alatt a pince pezsgőkészítésért felelős borásza lett. Az első évben Csaba mellett dolgozott egy osztrák tanácsadó, ma 12 kárászteleki (3 „benti”, 7 „kinti” és 2 „traktorista”) alkalmazottat irányít egyedül. Bár eredetileg csak egy lelkes egyetemista segítséget kerestek - ahogy sok minden más ebben a történetben - „utólag már ez sem tűnik véletlennek”, teszi hozzá az egyik alapító.

 

 

Méthode tradicionalisták

A pezsgő Kárásztelken csak tradicionális módszerrel (méthode traditionnelle), azaz palackban érleléssel készül, melynek előállítása a XVIII. századi kezdetektől szinte változatlan. Ugyanakkor a termelés minden mozzanata – az első és második erjesztéstől a degorzsáláson keresztül a palackozásig és címkézésig – ultramodern felszereléssel, helyben történik.

A vadregényes induláskor sem az alapítók, sem Gál Tibor nem sejthette, hogy másfél évtized alatt a pezsgők iránt így megnő az érdeklődés. Bár Románia és Magyarország borkultúrája nagyban eltér egymástól, közös pont, hogy a pezsgőfogyasztás itt is, ott is felfelé ívelőben van, így elkel még néhány pezsgőpincészet. A kárászteleki pince jobban nem is időzíthette volna a bemutatkozást.

 

A Carassia hazája

Ha jó messzire visszaugranánk az időben – mondjuk röpke 16 évszázadot - azt látnánk, hogy Erdélyben, közelebbről a Részek-ként is emlegetett Partiumban már a népvándorlás ideje alatt foglalkoztak szőlőműveléssel, legalábbis a szilágysomlyói aranylelet tanúsága szerint. Kárászteleket, ezt a kis Szilágy megyei falut 1241-ben említik először okiratokban. A szőlőtermesztésre az első írásos bizonyíték 1650-ből származik, amikor Báthori Zsófia erdőt és szőlőt adományozott a falunak az új katolikus templom fenntartására, egy 1770-es térképen pedig már ábrázoltak is a szőlőültetvényeket a falut körülölelő domboldalakon. A XX. század hatvanas éveiben pezsgőgyártás is folyt a somlyói medencében.