Közülük sokan a szemünk előtt nőttek fel, és lettek évről évre a borászat meghatározó szereplői. Most mind az apákat, mind borász lányaikat és fiaikat arra kértünk, idézzék fel azokat az élményeket, amiket az első saját boruk készítésekor tapasztaltak. Különböző borászok, más-más korok és vidékek, de a közös mindegyik borban (és utódban) az, hogy az elejétől fogva nagyon büszkék rájuk.

Miklós Pali bá
„1986. Akkor telepitettük az első ezerjó ültetvényünket. Egy fennsík a Vén-hegyen, löszös, agyagos, könnyen melegedő terület. Ezt tudta a család megvenni akkoriban. Innen az első bor éppen a rendszerváltáskor született meg. Tipikus hobbi pince első bora volt. Ezerjó, ami kisfahordóban erjedt spontán, majd kisfahordóban is érett. Egy tisztességes bort akartunk, amiből a család tagjai büszkén, nagy kortyokkal tudnak inni. Nem is került végül palackba. Itthon fogyott el.”

 Miklós Csabi
„Konok módon, 2001-ben vettem egy pincét az Ezerjó utca 3-ban. Az első saját gyerek, az első saját bor pedig a 2005-ös Csoda volt. Ezerjó idős tőkékről, magas savval, magas cukorral, köves talajról. Spontán erjedt és pár hónapig volt fahordóban. A végén azt írtam a hordóra, hogy „Csoda, hogy nem rontottam el.” De ez túl hosszú név lett volna, ezért lett csak Csoda. A címkét pedig Ipacs Géza komponálta hozzá.”

Bacsó András

„Otthon nem borászkodtunk gyermekkoromban, szóval amolyan tanult borász vagyok. A garázsborászatot csak oktatom, mindenkit próbálok meggyőzni, hogy ha van egy kis szőlője, próbáljon meg otthon borászkodni. Aki eltölt nálam néhány órát a pincében, az ezzel az üzenettel megy el tőlünk. ' 93-ban indultunk el, de az első igazi Bor élményem nagy "B"-vel, a 2000-es Mandolás volt. Sajnos ma már csak néhány gyűjtőnek van belőle, ritkán van alkalmam újra kóstolni, de ma is nagy bor. Azóta sokat változtunk, finomodtunk: öreg tőkékről szelektált kisebb és szellősebb fürtű régi furmint klónok, jobb erjesztés, tökéletesebb mustülepítés, kifinomultabb érlelés hordóban – mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy tökéletesre csiszoljuk a Mandolást. Érezhetően sokat járok Burgundiában az elmúlt húsz évben.”

ifj. Bacsó András

„Apával készítettem először bort. Vöröset. 9 éves voltam, apa megtanított lopózni, fejteni gumicsővel, préselni, szóval kicsiben mindenre. Bodrogolaszin és Tolcsván volt egy kis szőlő, kékfrankos, talán kadarka és piros saszla. Szerintem jó bort csináltunk, a rokonok itták meg. Azután, amikor Burgundiába kerültem szakmai gyakorlatra kis pincékhez, ez a „garázsborász" tapasztalat fantasztikusan jött. Most megint egy vörösborral zárul be a kör apuval: az Oremusnál Pinot Noirt készítünk együtt, a szürettől az érlelésen át a hordók házasításáig. Persze egészen másként, mint 9 évesen. Már nekem is van véleményem, tapasztalatom, de a vita, a különvélemény a bor javát szolgálja. Izgalmas, hogy ebben a kontextusban az egyet nem értés sokszor új távlatot nyit, előre visz.”

Heimann Zoltán

„Történetünk csorbán hangzik, de talán éppen így hiteles: magam nem vagyok borász, csak borosgazda. Persze belenőttem, 4 évesen ittam az első pálinkámat, apa is borosgazda volt, de mindig volt mellettem, aki fizikailag elkészítette a bort, amit megálmodtam. ’93-ban jött az triónk: Bikavér, Merlot és Chardonnay. Emlékszem még a Fórum Hotelben egy asztaltól vissza is küldtek egy bikát, mert chardonnay címke volt rajta. Erős kezdés. Tíz évig nem is ízlettek a saját boraink, mindig a hibákat láttam bennük. 2003-ban tűnt fel először, hogy már szépek. Az első Cervus, a merlot-syrah Stílusgyakorlat…”

 ifj. Heimann Zoltán

„A genetika öröklődik: 2015-ben hazajöttem és én is kritizáltam mindent, amit apa csinált. Ki akartam vágni a merlónkat, mindenbe beleszóltam. Dőljetek csak hátra – mondtam apának és anyának – majd én… Azután jöhetett s szüret közepén a válságstáb. Lenyugodtam egy kicsit, már nem szólok bele mindenbe. Ma a két legizgalmasabb témám a kadarka és a kékfrankos. Talán a 2015-ös Céh-kereszt volt az első ’saját’, olyan igazi „enyém”. Új szín volt, kicsit talán új szint is a kadarkában. Burgundi újhordókat hoztam a pincébe, nagy élmény volt, de ma már másképpen csinálnám a kadarkát: nagy, használt hordóban, rövidebb érleléssel, ahogy régen tették a fajtával. Új utakra lépek, de mára megtanultam a régi út értékeit. Könnyűkezű borászkodás, egészfürtök a présben, spontán erjedés, nyitás a bio felé, de mindez megfontoltan, lépésről-lépésre.”

Dúzsi Tamás

„1992. Kékfrankos-merlot meg egy pici cabernet házasítás volt az első bor. Akkor még nem szabadott a cuvée szót ráírni. Úgyhogy én ráírtam, hogy Cuvée. Leányváron és Harcon volt egy pici szőlő és egy pici présház. Kis prés, fakád, daráltam a szőlőt, ezt be kell vallanom, de ha érett a kocsány, barna a csutka, akkor ez nem, hogy hátrány, inkább előny – Bence fiam is sokat beszél mostanában az egészfürtről és a kocsányról. Csömöszöltem, magától kierjedt, volt ott elég élesztő, aztán leszűrtem, lepalackoztam, a Bortársaság meg elvitte. Na. Így kezdtem az első borral.”

 Dúzsi Bence

„Tomival suli után csonkáztunk, locsoltuk a tartályt, mert akkoriban még úgy hűtöttünk, de apa folyamatosan engedett egyre közelebb a borhoz. Kékfrankos volt az első. Még suliba jártam, de egyedül csömöszölhettem. Azóta is megszállottja vagyok a fajtának, valami akkor beakadt. Ma is ugyanúgy csinálnám: kádban, lábban megtaposva, kis egészfürttel, kocsánnyal. Vannak csaták, de apa egyre több kísérletet enged: egész nap a pincében vagyok, sok mindent nem lát a család. Aztán csettintenek, hogy na ez milyen jó lett, én meg mosolygok, mert megint feszegettem a határokat. Szóval a kékfrankos a szerelem az első bor óta. Szerintem ugyanolyanok vagyunk, azért. Melós, akaratos, de szeret a házasításban a háttérben maradni, kicsit sarkos, de jól áll neki.” 

Dr. Lőrincz György

„Picike tudatosság volt csak az első bornál. Alig-alig. Édesapáméknak volt egy víkend telke Egerbaktán, zweigelt és kerti vörös. Nagyon jó apa volt, kőműves, ösztönösen érezte, hogy a legtöbb, amit egy apa adhat, ha ő a legnagyobb szurkolója a gyereknek. Minden nagyon ’házi’ volt, de büszke voltam rá, hogy megcsináltam egy ballon vörösbort. Azt mondta, sokkal jobb lett, mint amikor ő csinálta. Én meg láttam a szemében, hogy milyen büszke volt rám, amikor az év bortermelője lettem.”

ifj. Lőrincz György

„Fehérboros vidéken tanultam. Ausztria és Szepsy Pista bácsi pincéje után ahogy hazajöttem, édesapukám rám bízott egy tag szőlőt a Nagy-Egeden, a Szűz Mária szobor alatt. Chardonnay és sauvignon blanc volt, egyben készítettem el a két bort egy 500-as Kádár hordóban. Ha ma kapnám tőle ezt a feladatot, külön-külön kezelném a két fajtát: hordóból kisebbet választanék, de csak a chardonnay kerülne bele. Ezt már nem lesz lehetőségem kipróbálni, mert az Egyetlen nemcsak a termőhelyet őrző Szűzanya miatt kapta ezt a nevet, hanem azért is, mert profán értelemben is megismételhetetlen: a chardonnay-t a következő évben át kellett oltanunk.” 

Gere Attila

„Az első? Az természetesen villányi oportó volt. 1987-ben járunk, 86-os évjáratú volt a bor. Hát, őszintén, eléggé csúnyán nézett ki, cserébe nagyon-nagyon finom volt. Úgy készült, ahogy apósom pincéjében el tudtam készíteni: már kordonon termett, de a mainál nagyobb terheléssel. Kis prés, kád. Erjedt, ahogy a jóisten megadta. Ha nem melegedett túl, nagyon jó lett, ha nagy volt a meleg ősszel, akkor maradt benne egy kis cukor. Mára leginkább a körülmények változzak: hűtött tartályban erjed, tökéletesen tudjuk irányítani a születését, régen 500-as hordókban érett, ma nagyhordókban kerekedik. Így is, úgy is az egyik kedvencem az oportó a mai napig.”

Gere Andrea

„Nem az első bor a legemlékezetesebb, hanem az első fajta, amiért apuval megharcoltam. Imádom a syrah-t, Rhone, Dél-Rhone a kedvenceim. 2004-ben telepítettünk a Konkolyba tempranillot és syrah-t magasabb, hűvösebb, erdőhöz közeli területre. Végig tudtam, hogy szuper lesz, apu viszont nem találta a helyét, át akarta oltani mindenképpen. Hat évig harcoltam, kóstolgattuk, kerestük a szüreti időpontot, a legszebb formáját, a legjobb hordókat, az érlelés hosszát. 2012-ben látta be apu, hogy jó. Ehhez kellett az évjárat, az, hogy a szüretet eltaláljam és hogy ne csak új hordóba kerüljön, hanem használtakba is. Olyan elegáns lett, mint a rhone-i borok a mi napsütésünkkel kiegészítve.”

Pálffy Gyula
1998 volt az évjárat, amikor becsatlakoztam édesapám mellé. Ketten csináltuk, két hektáron. Addig soha nem palackoztunk. Csak dolgozott a család egész évben a szőlőn, majd a végén kapott valamit a boráért. Egy ilyen méretű családi birtoknak a palackozott bor lehetett akkor az egyetlen kitörési pontja. Végül a 98-as olaszrizlinget letöltöttük, az lett az első. Egy hektárról, három parcelláról. Daráltuk a szőlőt, préseltük, majd Apa hagyományos 12-13 hektós hordóiban erjedt spontán. Se hűtés, se derítés, se szűrés. A helyi öregek most is így csinálják a hegyen.

ifj. Pálffy Gyula
Én már egy folyamatba léptem be 2013-ban, azóta közösen fejlesztjük a pincét. A nagy munka pedig 2015-ben indult, akkor kezdtünk el dolgozni a Mező-málban. Tíz hektárral bővültünk. A birtokborok házasítása onnantól komolyabb odafigyelést igényelt. Persze közösen döntöttünk mindenről, de a folyamatot én koordináltam, a magaménak éreztem.

Pálffy Attila
2015-ös évjárat. Akkor rendeltük az első amforáinkat Bencze Pistivel Franciaországból. A családdal akkor kezdtünk el dolgozni a Mező-málban, a syrah pedig az egyik kedvencem volt. Így egy hagyományos kádon erjesztés, kézi csömöszölés és préselés után ez került az amforába. Fél hektárról, összesen kétszáz liter. Végül, hogy balanszba kerüljön, házasítottuk egy hordós syrah-val. Én kezeltem, én figyeltem. Ez volt az a bor, ami elindított.

Takler Ferenc

Az első igazi saját bor pillanatom. Órákon át ültem a kis tanyán, a mostani pince helyén a Decsi-hegyen és szuggeráltam a tartályunkat, hogy mit tegyek a Bikavérbe. Rengeteg próbálkozás után óriási áttörés volt fejben, amikor összeállt a házasítás. Akkor minden területen minden tételt külön szüreteltünk, a pincében is külön iskoláztam őket. Ma már Ferkó fiammal döntjük el a házasítást, nem egyedül merengek rajta, ő viszont nem könnyíti meg a dolgunkat. Vagyis dehogynem: minden területet 5-6 szüretben szed és minden egyes tételt külön-külön gondoz a házasításig. Ennyit változott a világ.

ifj. Takler Ferenc

1998-os évjárat. 16 éves lehetek, apunak meg van egy kis medoc szőlője, amiből rozét készít. Jó sok veszekedés közepette, szó szerint a hóna alól lopkodtam ki a néhány vödör szőlőt a szüret alatt. Kipréseltem kosaras présen, hordóba tettem, hagytam spontán kierjedni, utána finomseprőn pihentettem. Nézett rám furán a család, aztán lejöttek a pincébe, megkóstolták, apa megölelgetett és gratulált. Ma már nagyjából minden egyes fogást másként csinálok a rozénál, de a kísérletező kedv nem veszett el. Egy buja syrah rozé érik most is hordóban a Decsi-hegyen.

Takler András

Apu gyerekkorunkban a hátunkra akasztotta a puttonyt, mindent együtt csináltunk a szőlőben, a pincében trióban. Suli után haza, csömöszölés, fejtés, vagy ki a szőlőbe. Tartott ez egészen kétezerig, a pincekönyv megjelenéséig: apu és Ferkó megkapták a szép részt, a szőlőt és a bort. Én pedig a papírmunkát. Az első bor, amibe már nem csak kapával és csömöszölő fával szóltam bele, hanem szakmailag is, az a 2002-es Regnumunk volt. A házasításban én voltam a kékfrankos, akkor még 16%-kal, mára ez a stílusjegy annyira bevált, hogy már 28%-ra emelkedett a kedvenc fajtám aránya a borban.