"Amikor mindenki egyetért"
Ismét összejöttünk a Sauska pezsgők alkotóival, hogy együtt finomítsuk a tavaly nagy sikerrel induló Blanc de Blancs folytatását.
Az alapgondolatot megtartva, igyekeztünk egy érezhetően új stílust találni, ilyenkor pedig segít a környezetváltozás. Ezúttal a budafoki pince hűse helyett Zebegényben, a Duna-parton kóstoltunk, ahol a részletek úgy ragyogtak a szórt fényben, mintha egy Paolo Sorrentino film díszletébe léptünk volna. Kezünkben friss, finom és ígéretes pezsgőkkel.
Az asztalra hetekkel azelőtt előkészített dosagepróbák kerültek: indulásképp a legszárazabb, legszikárabb brut nature mutatta meg, milyen az új Blanc de Blancs alapkaraktere, majd grammonként lépegettünk feljebb. Az évjáraton felül a legnagyobb változó, hogy a tavalyi 2/3 chardonnay – 1/3 furmint arány megfordult, vagyis ebben a pezsgőben az őshonos furmint viszi a prímet, és teszi ezt remekül.
A Sauska pezsgők szőlői kizárólag a családi borászat saját, kifejezetten pezsgőknek telepített területeiről érkeznek a pincéhez. A hűvös és kiegyensúlyozott 2019-es évjáratban is a magasan fekvő ültetvények lettek a befutók, kiemelten a Medve, Birsalmás, Padihegy és Istenhegy.
A dosagepróbák között válogatva (bár szó szerint grammnyi eltérésekről van szó) a különbségek tisztán kiérezhetőek voltak, végül a “4 g/l” jelzésű palacknál álltunk meg. A cél ismét az volt, hogy a lehető legkevesebb cukor mellett találjuk meg azt a pontot, ahol a kép pontosra élesedik, a pezsgő kikerekedik és a legtöbb részlet lesz érezhető. A gyors voksolást az asztalfőn Régis Camus, a csapat legbölcsebb tagja, a legendás champagne-i chef de cave zárta. “Szeretem, amikor mindenki egyetért és nem marad több kérdőjel. Egyértelműen a 4 grammos minta a legjobb a sorban.” – tette hozzá.
A nyári degorzsálás után az elmúlt pár hónapot érleléssel töltötték a palackok, most kóstolva az összkép kerek, krétás ásványosság és fehér virágok mellett golden alma, briós kérge, sós citrom és édeskömény ízei jelennek meg. Szerkezetre könnyű, mégis rendkívül komplex, finom habzású, citrusolajos fanyarsággal. A Sauska-stílust megtartva az új Blanc de Blancs is a spektrum érlelt, mégis feszes és aromatikus végén foglal helyet. Remek.
- Dűlők- Birsalmás, Padihegy, Istenhegy, Medve
- Fajták – furmint, chardonnay
- Évjárat - 2019
- tartályos erjesztés és érlelés, almasavbontás nélkül
- Érlelés - minimum 48 hónap
- Degorzsálás – 2024. nyár
- Dosage – 4g/l (extra brut)
- 2000 palack készült