Az én helyem
Mindenkinek van egy helye. Ahol inspirációt, feltöltődést, nyugalmat keres. Ezt mutatjuk meg: embereket ott, ahol a legjobban érzik magukat.
Borászokat, művészeket, étterem-tulajdonosokat. Barátainkat. Ők mesélnek majd arról, hogy fonódott össze egy bizonyos hely egy-egy pohár borral és a saját gondolatiságukkal. Arról, amire büszkén mondják: ez az én helyem. A következő hetekben ezekről a történetekről olvashattok!
Gilvesy Róbert – borász/partnerünk
Ez a terasz ugyanaz a terasz, illetve panoráma, ami idehozott 1993-ban. Ez az a terasz, amit elképzeltek az eredeti tulajdonosok a 17. században. Az biztos, hogy nem véletlenül tették ide. Erről a látképről modelleztem az első címkéinket – mert a mai napig olyan érzést kelt bennem, mintha a Nirvánába érkeznék meg. Természet és misztikum együtt, kéz a kézben. Borkóstolókon, a családdal eltöltött ebédek alatt vagy csak egyszerűen akkor, amikor pihenünk: Kokó kutyámmal és egy pohár borral. Ide gravitálunk, ide gravitálok.
Zakar Kata – étteremtulajdonos/partnerünk
Szeretem ezt a helyet, a Káli-medence az otthonom, a levegőm, az örömöm; óv, áld és éltet. Azon belül ez a hely a múltjával, maradék csodaszép falaival, az elhelyezkedésével itt középen, a drámai fényekkel a fák alatt, valahogy mindig elvarázsol.
„Sok éles kép él bennem az itt eltöltött piknikekről, sétákról, olvasgatásokról, fáramászásokról. Sűrű, forró nyári naplemente, őszi füstös illatú, narancsos délután éppúgy ért itt bennünket, ahogy zöldellő, tavaszi napsütéses délidő. Van konkrét emlékem is, több: mikor pokrócokon, párnákkal, minden finomsággal megterítve először kóstoltam a Szászi Birtoknak ezt a tételét, miközben nyugatról, a Kornyi-tó felől jöttek azok a bizonyos fények, amik színarannyá változtatják a réteket, s kékessé a tanúhegyeket. A 40 éves WV T2-ben a függőágyon egy gyerek, többiek labdával – minden olyan kisimult és békés, mintha nem lenne bú meg baj a világon. Amit megélni, ha csak órákra is, nagy dolog. Meg persze van abban valami jóélet és luxus, hogy az ember behűtött bort igyon ilyen szép helyen, csillogó pohárból...
Nálunk mindegy, hogy hétfő vagy szombat van-e éppen, a vacsora terített asztalnál, gyertyafényben, virággal esik meg, amihez majdnem minden nap jár egy pohár bor. Így alakult. Szeretem a fényét, az illatát, a töltés hangját, az ízét, hogy segít megemelni az estéket, hálát adni ezekért a vacsorákért, hogy van miből, hol és kinek főzni, teríteni. Borzasztó egyszerű ember vagyok, az ilyen pillanatokat gyűjtöm, de azokat nagy szorgalommal.
Aki nem hiszi Istent és nem iszik bort, az mindig fura nekem. Mióta emlékszem, mindenhol megkóstoltam a jó helyi borokat – mikor még sehol nem volt divatban a bor, akkor is fröccsöt ittunk nyáron, inkább vöröset télen. A bor olyan örök szelíd, biztonságos kísérője az életemnek: borospohár kerül elő, ha sírunk, ha nevetünk, kíséri a születéseket, gyászainkat. Benne a nap, a táj, a kezek, az odaszánás, a felajánlás, az alkímia maga.”
Kertész Attila – képzőművész/klubtagunk
Őszintét alkotni csak tiszta tudattal lehet. De amint megvívtam a csatám a vásznon, akkor leülök itt a kedvenc borommal és megpihenek.
Mádai Vivien – műsorvezető/klubtagunk
Mióta az eszemet tudom, rajongok a Balatonért, és nem csak azért mert balatoni lány vagyok. Bár az északi parton születtem, így a szívem mindig is oda húz majd, a déli part is fontos helyet foglal el a szívemben.
„Rengeteg gyerekkori emlék köt ide, a csínytevésektől kezdve, meghatározó szerelmeken át, a kisfiammal töltött pótolhatatlan pillanatokig.
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogyan látom az életemet 30 év múlva, egy dolgot biztosan állíthatok: a Balatonon élek, szombatonként megeszem a csopaki strandon a kedvenc grill sajtomat, vasárnap egy lángossal zárom a hétvégét, hattyút etetek az unokáimmal, napzárásként pedig a kedvenc borommal koccintok arra, hogy ott tölthetem gondtalan nyugdíjas éveimet, ahonnan származom. A kedvenc helyemen. Otthon. A Balatonon.”
Márkvárt János – borászunk
„2009-ben volt, hogy nagyapám gyermekkori barátja eladásra kínálta kadarka szőlőjét. Amikor megláttam, elcsodálkoztam az 1935-ös telepítésű, bakművelésű gyöngyszemen. 2016-ig béreltem, majd amint tudtam, megvásároltam ezt a számomra gyönyörű területet. ”
A birtok legnagyobb kincse.
Itt nőttem fel, ismerek minden szakadékot, szőlőt, kaszálót. Hajnalban megyek, délben otthon pihenek, este végzek a szőlő között. Ez az én helyem.
Oláh Anna – tervező/klubtagunk
„A pezsgő általában az ünnepi pillanatok itala – de ki mondta, hogy nem lehet minden pillanat ünnep? Néha a kreativitásunk beindításához vagy egy sikeresen zárult, tervezéssel telt nap lezárásaként is kinyitunk egy üveggel a kedvenc pezsgőnkből.”
Imádom a hedonizmust, így talán a kedvenc kombinációm – a pezsgő és illatos, érett eper – mindig bearanyozza a napom.
Kovács Kristóf – étteremtulajdonos/partnerünk
Az én helyem a munkám, vagyis az álmaim birodalma. És a munkahelyem minden apró részlete, amit szívem szerint építettem fel.
„Képtelenség elválasztani a szabadidőmtől, mert bárhol vagyok, végül a feladatokon jár az eszem, az alkotás folyamatán és az első pillanattól kezdve a csodán, amit majd mások látnak, ha sikerrel járok. Igazi csodát emberfeletti, inspiráló “társaságban” lehet alkotni: analóg fények, bájos illatok, isteni zene, egy fűszeres szivar, a simogató Malbec – és máris új álmok születnek.”
Sauska Krisztián – borászat tulajdonos/partnerünk
„Az én helyem a konyha. Legtöbbször fejben kezdem a főzést. Napokig jár az eszem a hozzávalókon, meg a hogyanon, munka közben, tenisz közben, meg éjszaka, amikor nem tudok aludni.
A konyhában már jó, addigra kész a terv és csak a megvalósítás jóleső izgalma marad. Előkészítek, bíbelődök, kést fenek, bontok egy pezsgőt, örülök a színeknek, ámulok az illatokon, megáll a világ.”
Én tényleg szakács akartam lenni kamaszkoromban. Könnyen lehet, hogy még nem engedtem el.