Az olasz bor királyi családja
A borvilágnak is megvannak a maga uralkodói dinasztiái, de korban és sikerben egyik sem versenyezhet az Antinori családdal.

A történelmi dokumentumok szerint a Firenzei Borászok Céhe 1385-ben fogadta tagjai közé Giovanni di Piero Antinorit, és az azóta eltelt 640 évben a borászat megszakítás nélkül a család tulajdonában maradt. A birtokból birodalmat építő Piero Antinori 1966-ban vette át a pince irányítását, és az ő elképzelései alapján készült el az első Tignanello. A koncepció nem volt különösebben eredeti: a kor vezető borvidékének, Bordeaux-nak a módszereit adaptálták a helyi viszonyokra, és az aktuális bortörvénnyel dacolva, mellőzték a fehér fajtákat. Ezzel a lépéssel kizárták magukat az eredetvédelemből, és az ifjú trónkövetelőt kénytelenek voltak asztali borként forgalmazni. A merész húzás bejött, a Tignanello 1974-es piacra kerülésével kezdetét vette a szupertoszkánok diadalmenete. A minőségi forradalom, majd a nyomában kibontakozó nemzetközi siker egész Toscanát kirántotta a kátyúból: így lett néhány évtized alatt Chianti, Bolgheri és Montalcino lepukkant hátországból kirakatrégió és borturisztikai paradicsom. A szimbolikus megkoronázásra 2000-ben került sor, amikor első olaszként az 1997-es Tignanello lett Az év bora a Wine Spectatorben.
A Piero Antinori irányítása alatt elismertségben és üzleti forgalomban fénykorát élő borászat eleinte Toscanán belül terjeszkedett: Chianti után Montalcinóban, Montepulcianóban, Cortonában, Maremmában és Bolgheriben vásároltak területeket és építettek borászatokat, aztán átlépték a tartomány határait: Umbriában (Castello della Sala), Piemontban (Prunotto), Apuliában (Tormaresca) és Friuli-Veneziában (Jermann) is hídfőállásokat építettek ki. Ma a Marchese Antinori Olaszország legnagyobb magánkézben lévő borászata, érdekeltségekkel Kaliforniában, Chilében, Máltán és Magyarországon. A hosszú távú tervezés, a naprakész szakértelem és a finomra hangolt ízlés az egész szortimenten érezhető, a felső végeken található boraik pedig az olasz borkultúra arisztokrata nagykövetei.

Prunotto Barbaresco 2022
Végre érthetővé válik, miért mondják sokan, hogy a nebbiolo Olaszország válasza a pinot noirra. Mi pedig, miután megkóstoltuk, azt mondtuk, hogy hiszen ez olyan, mint álmaink kadarkája. Meghökkentően halvány szín, ám annál intenzívebb és árnyalatokban gazdag illat. Csábítóan szép és eredeti karakter: szárított virágok, csipkebogyó, szilva, fekete föld. Kóstolva folytatódik az éteri könnyedség és az aromák intenzitásának tánca. Az ízek tiszták, sem hordó, sem magas alkohol nem zavarja az élvezetet. A lecsengés hosszú, virágos, epres, sevillai narancsos aromával, gyengéd tanninnal. Korszerű, elegáns, kívánatos.
Prunotto Barolo 2021
A barolókról az a kép él a fogyasztók többségében, hogy fiatalon bevehetetlen erődítmények, a bejutáshoz több évtizedes türelem kell. Aki idő előtt rohamozza meg, az fennakad a tanninból emelt falakon. Szerencsére változnak az idők, és ez a kiemelkedő évjáratból származó barolo már most fogadásra kész. Ami azt illeti, hangosan hívogat. Az illat gyönyörű, és mint egy kaleidoszkóp, újabb és újabb mintákat rajzol ki: nyári rét, szárított virágok, eperlekvár, erdei szamóca, csipkebogyó és fekete virágföld. Kóstolva sem az erő tűnik fel, hanem a finom szövet, a rétegek gazdagsága és harmóniája. Sokkal inkább Frank Lloyd Wright fényre alapozó, lebegni látszó épületeit idézi, mint egy középkori lovagvár mozdíthatatlan monumentalitását. A 2021-es Barolóval sikerült minden borász és fogyasztó álmát megvalósítani: tökéletesen érett szőlőből friss bort készíteni.

Marchese Antinori Chianti Classico Riserva Tenuta Tignanello 2022
Ez a Tignanello előszobája, ami persze olyan anyagminőséget, kivitelezést és méretet jelent, hogy a legtöbben azonnal elfogadnánk lakásnak. A Tenuta Tignanello az Antinori birtokok koronaékszere, ahol már 1346-ban dokumentálhatóan szőlőt termesztettek. A házasítás 90 százalékban sangiovese, a maradék cabernet sauvignon. Egy évet érett francia barrique hordókban, majd még egyet palackban. A pohárba öntve azonnal látszik, hogy ez egy becsvágyó bor, a szín mély rubinvörös, az illat intenzív és összetett. A minőségi hordó dohányos, csokoládés, kardamomos aromái mellett édes, érett gyümölcsök, fekete cseresznye, vörös áfonya és szeder viszik a prímet, amit bőrös, balzsamecetes, szójaszószos jegyek egészítenek ki. Kóstolva megnyerő, szaftosan gyümölcsös és szolidan fűszeres. Minden túlzástól mentes, az édes, érett jegyek és a nagyobb test ellenére sem lomha, a sangiovese savaira melegebb évjáratokban is lehet alapozni. A lecsengés hosszú, a tannin érett, nem sok és nem szárít. Nemes bor.
Antinori Tignanello 2022
A Tignanello a toszkán és az egyetemes borkultúra állócsillaga, tájékozódási és hivatkozási pont. Amikor 1971-ben elkészült az első évjárat, akkor az volt a cél, hogy a világ élvonalához képest elmaradott módszerekkel és provinciális ízléssel készülő chiantit korszerűsítsék. Ehhez a kor vezető borvidékének, Bordeaux-nak a szaktudását és technológiáját hívták segítségül. Mivel a Chiantiban ekkor még kötelezően előírt fehér fajtákat cabernet-vel váltották ki, a csúcsra pozícionált Tignanello csak asztali borként kerülhetett forgalomba. A nagy karriert befutó ’szupertoszkán’ név valójában erre utal: eredetvédelmen kívüli. A Tignanello sikerén felbuzdulva szinte minden komolyabb Chianti borászat elkészítette a maga szupertoszkánját, és amikor évtizedes késéssel a hatóságok átírták a bortörvényt, a többség büszkén megtartotta a kívülállásukat kifejező tájbor státuszt (IGT).
A 2022-es Tignanellóban a 78 százalék sangiovesét 18 százalék cabernet sauvignon és 4 százalék cabernet franc egészítik ki. 65 százalékban francia, kisebb részben magyar tölgyfahordóban érlelődött egy éven át, aztán újabb egy évet palackban. Rendkívül elegáns, részletgazdag és kiegyensúlyozott bor. A 2022-es évjárat a korábban megszokott, monumentálisra törekvő stílushoz képest karcsúbb, élénkebb, a termőhely jellegét nyíltabban közvetítő Tignanello. Az elbűvölő illatban a francia tölgy csak a háttérben jelenik meg, a főszerepet az érett áfonyára, cseresznyére, feketeribizlire és szárított virágokra emlékeztető jegyek játsszák. Kóstolva lendületes, a friss gyümölcs szaftosságával és természetességével. A kerek, finom tanninok harmonizálnak a precíz, friss savakkal. A percekig tartó lecsengésben a gyümölcsökhöz fahéj és szegfűbors csatlakozik. A 2022-es évjárattal stílusváltás tanúi lehetünk: az erőről és a tömegnövelésről átkerült a hangsúly a kifinomultságra, az árnyalatokra és az eleganciára.

Pian delle Vigne Brunello di Montalcino 2020
A Sienától délre fekvő, dombtetőre épült Montalcinónak mindössze 6000 lakosa van, mégis a borvilág egyik fővárosa, ahová tízezrek zarándokolnak el, hogy megkóstolják a sangiovese apoteózisának számító „barnácskát” (ez a brunello eredeti jelentése). Bár a szőlőtermesztésnek és a borkészítésnek sokévszázados hagyománya van, a sikertörténet nagyon is újkeletű: 1967-ben, a Consorzio megalakulásakor mindössze tizenhárman palackoztak bort, és a világ csak a ’90-es években kezdte megtanulni a Brunello di Montalcino nevet. A Pian delle Vigne birtokot 1995-ben vásárolta meg az Antinori család, és a közelmúltban két fontos fejlesztést is végrehajtottak: vásároltak 11 hektárnyi magasabb, hűvösebb fekvésben található szőlőt és 2022 szeptemberében átadták az új pincét és feldolgozót.
Viszonylag sötét, rubinvörös szín. Az illat a brunellókra jellemzően mély, vonzó és komplex: cseresznyelikőr, faeper, fekete olajbogyó, mandula, ánizs és édes fűszerek. Kóstolva komoly beltartalmat mutat, de nem édes, a jó savaknak köszönhetően a súly kiegyensúlyozottsággal párosul. Az ízben a gyümölcsökhöz - fekete cseresznye, feketeribizli, vörös ribizli – földes, umamis jegyek társulnak. A tannin finom szerkezetű, érett és kerek, nem tapad. Már most jól iható, árnyalatokban gazdag, a szőlő erényeire, nem az alkoholra vagy a hordóra építő bor.
Pian delle Vigne Brunello di Montalcino 2019
A Brunello di Montalcino identitásának központi eleme a hosszas érlelés. Egyrészt csak a szüretet követő ötödik évben kerülhet piacra, másrészt az élénk savainak és a markáns tanninoknak köszönhetően még évtizedekig érlelhető. Az érlelés természetesen nemcsak eltarthatóságot jelent, hanem lehetőséget a tercier aromák kialakulására és a bor komponenseinek összeérésére. A kiváló évjáratból származó 2019-es Pian delle Vigne jól tükrözi, hogy az érleléssel elérhető magasabb rendű harmónia mit jelent: az illatban szarvasgomba, balzsamecet, eukaliptusz, avar, gomba és ánizs, kóstolva a nagy testhez krémes, bársonyos textúra és meglepő vitalitás társul. A tannin mennyiségre nem kevés, de nem szárít, nem keserű. Minden korty egy újabb bekezdés a történetben, és nehéz a bűvköréből kiszakadni.

Guado al Tasso Vermentino 2024
A vermentino a Toscanától Ligurián és Provence-on át egészen Languedoc-ig húzódó mediterrán övezet talán legfontosabb és legvonzóbb fehér fajtája. A toszkán tengerparton, Bolgheriben található Guado al Tasso birtokon 1996-ban készült el az első vermentino. A fajta növekvő népszerűségét annak köszönheti, hogy egyszerre aromagazdag és élénk borokat ad, ami ebben a forró körzetben nagy kincsnek számít.
A magával ragadó, erőteljes illatában lime, fehér őszibarack, grapefruit, ananász és mediterrán fűszernövények. Kóstolva az érett és lédús gyümölcsökhöz friss savak, közepes test és krémes textúra társul. A tetszetős és széles spektrumú aromák, a finoman kalibrált egyensúly a kényeztetés és az élénkség között kiváló nyári aperitiffé teszi, de szárnyasokhoz és tengeri ételekhez is jó kísérő.

ANTINORIGuado al Tasso Vermentino 2024

PRUNOTTOBarbaresco 2022

MARCHESE ANTINORIChianti Classico Riserva 2022 Tenuta Tignanello

PRUNOTTOBarolo 2021

ANTINORIPian delle Vigne Brunello di Montalcino 2019

ANTINORIPian delle Vigne Brunello di Montalcino 2020
