Burgundiában az elsőszámú axióma, hogy a termőterület felülírja a fajtát. 2016-ban a terroir az évjáratértékelést is felülírta. Illetve talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy értelmetlenné tette. Történt ugyanis, hogy április végén néhány óra erejéig természet anyácska bosszúálló erinnüsszé változott és gyakorlatilag lefejezte a borvidéket. 27-én hajnalban fagyott, majd a felkelő nap fénye, amit a jég nagyítólencseként fókuszált, megégette a zsenge rügyeket és hajtásokat. Nem mindenhol és nem egyenlő mértékben; paradox módon a legsúlyosabb kár a legjobb területeket érte. És innentől kezdve az évjárat ezer szálra bomlik, ahány dűlő, annyi végkifejlet, ahány borász, annyi megfejtési kísérlet.

A történet váza már unásig ismerős lehet, Burgundiában minden második év hasonló rugóra jár: tavasszal meterológiai katasztrófa, drámai károk, aztán beköszönt a jó idő, a szőlő összeszedi magát, és szüretkor kiderül, hogy a szerény mennyiségért kárpótol a kiemelkedő minőség. Az elcsépelt sztori 2016-ban azért kapott egy-két extra csavart. 

Április 26-án este párás, esős idő volt Beaune környékén, éjjel azonban kitisztult az ég, és hajnalra a hőmérséklet –2° és –6°C közé esett. Délelőtt a szikrázó napsütés a jéglencsék prizmáján megtörve megégette a gyenge rügyeket és hajtásokat. Az eredmény: a dűlők negyedében 70 százalékosnál nagyobb a kár, 16 ezer hektáron 30 százalékos a terméskiesés. A fagy a szokásos forgatókönyvtől eltérően viselkedett, a földrajzi adottságok logikáját felrúgva gyakorlatilag lefejezte a borvidéket: nem az alacsonyabb fagyzúgokat tarolta le, hanem a magasabban fekvő területeken pusztított. Olyan legendás területeket vágott gajra, mint a Montrachet, a Chambertin vagy a Musigny. A Domaine de la Romanée-Continál az Échezeaux és a Grands Échezeaux hozama 6 illetve 7 hektoliter lett hektáronként. A fagy után ráadásul hetekig tartó esőzés kezdődött, és a sérült, legyengült szőlőkben a peronoszpóra helyenként nagyobb kárt okozott, mint a fagy. Akadt ahol egy hónapon belül tizenötször kellett permetezni, és sok organikusan gazdálkodó borász kénytelen volt lemondani a minősítésről, csak hogy legyen mit szüretelnie.

A borászok innentől kezdve egy szúdokuban érezhették magukat, ahol minden döntésük újabb kérdések hadát szüli. Vajon felhasználják-e a második virágzásból származó fürtöket, ha igen, akkor hány lépcsőben szüreteljenek, aztán hogyan házasítsák a frakciókat, milyen arányban bogyózzanak, illetve mi legyen a sorsa az önmagukban értelmezhetetlen méretű mikrotételeknek? Miközben a borászok nagyobbik része a kárenyhítéssel küzdött, az a néhány szerencsés, akit elkerült a sorscsapás, kiváló minőségű, átlagos mennyiséget hozó szüretre készült. Júniustól ugyanis beköszöntött a nyár: kitisztult az ég, szeptemberig meleg és száraz maradt az idő. A chardonnay-t szeptember 15-én kezdték szüretelni, a pinot noirt egy héttel később.

A nagyon alacsony hozam a zavartalan nyári időjárással párosulva jó minőségű szőlőt eredményezett. A héj egészséges maradt, a válogatóasztalon csak az éretlen szemekre kellett figyelni. A vörösborok általában remekül sikerültek: friss gyümölcsös jelleg, epres, cseresznyés aromák, élénk savak, jó egyensúly és érett tannin jellemzi őket. Egyes borászok úgy vélik, hogy a meleg 2015-ös évhez képest a 2016-osak precízebbek és jobban közvetítik a dűlők karakterének különbségeit.

A fehérek általában érettebbnek, dúsabbnak hatnak, mint a közelmúlt évjáratai ennyi idős korukban. A legjobbakban azért megvan az a fajta vibrálás, ami a nagy burgundi fehéreket olyan különlegessé teszi. Talán nem annyira kiemelkedőek, mint a vörösek, de a fehérekre mindig akkora a kereslet, hogy ez az évjárat sem fog sokáig porosodni a polcokon.

Thibault Liger-Belair

Thibault Liger-Belair története 8 hektár szőlővel indult 2001-ben. A talaj szürke volt, halott és kemény, mint a beton. Thibault első lépésként száműzte a vegyszereket, aztán 2004-ben felfedezte magának a biodinamikát, és a kihalt tájba fokozatosan visszaköltözött az élet. Hitvallása szerint nincs univerzális recept, a biodinamika sem csodaszer, minden dűlő egyéni bánásmódot igényel, szőlésznek, borásznak egyaránt a finomhangolás a feladata.

2017-ben avatták fel az új „zöld” pincét, amelyhez az áramot egy napelem szirmokból szerkesztett „napraforgó” szolgáltatja, a hőmérséklet stabilizálását 6 geotermikus furattal oldották meg és maga az épület 95 százalékban újrahasznosított anyagokból készült. A távlati cél a zéró környezeti terheléssel működő borászat, és ennek elérésében óriási előrelépést jelent, hogy az általuk felhasznált vizet megtisztítják és visszajuttatják a talajba.

Thibault Liger-Belair a 8 hektár saját szőlőn kívül 10 hektárt bérel, a borok összesen 23 fekvésből származnak. A borok stílusát kezdetben kerekség, teltség és ízgazdagság jellemezte, az utóbbi években letisztultabbá váltak, a termőhely egyéniségét plasztikusabban juttatják érvényre. Thibault következő nagy terve egy génbank létrehozása, a régi burgundiai fajták és klónok összegyűjtése és megmentése.

Domaine de Montille

A közel 300 éves Domaine de Montille Burgundia egyik vezető birtoka. Modernkori története 1951-ben kezdődik, amikor apja halála miatt az akkor 21 éves Hubert de Montille nyakába szakad a borászat irányítása. A fiatalember rögtön sorsdöntő lépésre szánja el magát: szakítva a hagyománnyal lepalackozza a maga termelte bort és saját néven értékesíti. A következő négy évtizedben Hubert de Montille, az immár köztiszteletnek örvendő dijoni ügyvéd újjáépíti a birtokot, kiváló területekkel bővíti és markáns, egyedi stílust alakít ki. Amikor 2001-ben fia, az eredetileg befektetési bankárként tevékenykedő Etienne átveszi a borászat irányítását, a Domaine de Montille név újra régi fényében ragyog.

A Montille család ma összesen 47 hektáron gazdálkodik, ebből 21,5 hektár a 2014-ben felvásárolt Chateau de Puligny-Montrachet-hoz tartozik. Területeiket 1995 óta organikusan, 2005 óta biodinamikusan művelik. Az Hubert de Montille irányítása alatt készített borok sikerét kompromisszummentes természetességük, puritán stílusuk, eleganciájuk és hosszú életük alapozta meg. Etienne keze alatt a borok szelídebbé és színesebbé váltak anélkül, hogy tartásuk és egyensúlyuk megtört volna. Amiben nincs változás, az az egészfürtös préselés előnyben részesítése, a szűrés és derítés mellőzése, a visszafogott hordóhasználat és a chaptalozás kerülése. A Domaine de Montille presztízsének fontos sarokköve, hogy területeik háromnegyede premier cru illetve grand cru besorolású.

Chateau de Puligny-Montrachet

A ma 21,5 hektáron gazdálkodó birtok igazgatását 2002-ben vette át Etienne de Montille. Első feladatai közé tartozott, hogy a szőlőművelést organikussá, majd biodinamikussá tegye. A szőlők túlnyomó többsége fehér, a borászati stílus, érthető módon, a Domaine de Montille-ét idézi: egészfürtös préselés, minimális új hordó, minimális technológia. 2014-ben a Montille család befektetők segítségével megvásárolta a borászatot, 2017-től megszűnik a név, a borok a Domaine de Montille címkéjével kerülnek forgalomba.