huen
Belépés
Bortársaság
Bortársaság
Kosár

A kosár üres

Casa Brancaia - Bortársaság magazin

Casa Brancaia

A rajzasztaltól a méhlegelőig

Mindenki találkozott már a „milyen nemzetiségű az ideális szakács, rendőr, autószerelő, szerető stb.?” típusú játékkal, és ha egy pillanatra engedünk az általánosítás bűnös csábításának, el kell ismernünk, hogy a „toszkán birtok, svájci tulajdonos” felállás nem hangzik rosszul. A „toszkán borászat, svájci borász” talán kevésbé cseng jól, ám a Brancaia esetében ez is bizonyítottan nyerő kombináció: a külföldi tulajdonban lévő toszkán birtokok közül ők érdemelték ki elsőként a Gambero Rosso legnagyobb elismerését, a Tre Bicchierit. Ma, 18 Tre Bicchierivel később, a Brancaia három területen, két borvidéken, összesen 80 hektáron gazdálkodik. A választék részben chianti, részben szupertoszkán, a kezdeti modernista felfogástól eljutottak a természetközpontú hagyománytiszteletig, és ami talán a legfontosabb, a pincétől a padlásig megnyerő, precíz, a hely szellemét hűen kifejező borokat kínálnak.

Casa Brancaia
Casa Brancaia

 

Svájci turistából toszkán kisgazda

A Casa Brancaia a Chianti régió szívében, Firenze és Siena között félúton fekszik, sűrű tölgy- és gesztenyeerdőkkel borított dombok között. 1980-ban a svájci Widmer család Castellina in Chiantiban töltötte a karácsonyi ünnepeket egy barátjuk nyaralójában és azonnal beleszerettek a vadregényes tájba, a vidéki hangulatba, a helyi konyhába és borokba. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az ő fejükben is megfordult, hogy milyen jó lenne néhány napnál többet és nem csak vendégként eltölteni itt. Az egyik közeli domb tetején állt egy elhagyott épület, ami ideálisnak tűnt az álom valóra váltásához. Közelebbről szemügyre véve kiderült, hogy az épület alapos tatarozásra szorul, hogy a birtok az igényeikhez képest túl nagy, a lehetőségeikhez képest túl drága, de az ész ekkor már vesztésre állt a szívvel szemben. Néhány héttel később megvásárolták a romjaiban is impozáns épületet, amihez egy kisebb erdő és hét hektár szőlő tartozott. Így lett a gazdag svájci turistákból szegény olasz kényszergazdálkodó.

A szőlőt évek óta nem gondozták, a reklámszakmában dolgozó Bruno Widmer mégis látott benne valamit, és fejébe vette, hogy kihozza belőle a maximumot. Mindössze három évet kellett várni, pontosabban, keményen dolgozni a szőlőben és a pincében, és befutott az első komoly visszajelzés: a svájci Vinum magazin vaktesztjén, óriási meglepetésre, a teljesen ismeretlen Brancaia egyik bora végzett az első helyen. Német nyelvterületen ezzel egyik napról a másikra ismertté váltak, ámde ahhoz, hogy a siker és a kíváncsiság keltette keresletet kielégíthessék vagy féltucatnyi engedélyre volt szükség, no, meg egy címkére. Az előbbihez pénz és türelem, az utóbbihoz invenció és ízlés kellett. Bruno Widmer a reklámügynökségük grafikusát kérte fel, hogy tervezzen egy sor címkét. Az egyik közülük azonnal megragadta a figyelmét: a Brancaia nyolc betűjét és az évjárat négy számát a grafikus három sorba rendezte és az egészet egy négyzetbe foglalta az indigókék címke közepén. Semmilyen korábbi címkére nem hasonlított és teljes szakítást jelentett az olasz borokat jellemző, archaizáló grafikákkal. Mai szemmel nézve is telitalálat: modern, puritán és feltűnő.

 Barbara Widmer és a legendás Il Blu
 Barbara Widmer és a legendás Il Blu

 

A különleges címke kezdetben az Il Blu privilégiuma volt, amely amúgy is kilógott a sorból: a fajtaösszetétel nem felelt meg az aktuális Chianti Classico szabályozásnak, ezért rangrejtve, asztali borként kerülhetett csak forgalomba. A lefokozás nem járt tényleges presztízsveszteséggel, sőt, a „szupertoszkánok” – az eredetvédelemből kiszorult, de kiemelkedő minőségű toszkán borok – élükön a Sassicaiával, a Tignanellóval viharos karriert futottak be a nemzetközi borpiacon, miközben a chiantiról a legtöbbeknek még mindig az olcsó szalmafonatos palack jutott az eszébe.

A reklámszakma jól fizetett és 1989-ben Widmerék már a birtok növelésére is gondolhattak: Radda in Chiantiban vettek egy újabb területet. A szőlő ugyan csak papíron létezett, de az olasz bürokráciát addigra kiismerő Widmerék tudták, hogy a hegyközségi nyilvántartás legalább olyan fontos, mint a valóság és ez az opció aranyat ér. Csakúgy, mint a birtokon álló, villany és víz nélküli épület, aminek alapjaira a jogszabályok értelmében sokfordulós engedélyeztetés nélkül felhúzhattak egy azonos méretű borászatot.

1994-ben a Brancaia lett az első külföldi tulajdonban lévő birtok, amely az Il Blu révén kiérdemelte a Gambero Rosso kalauz „Tre Bicchieri” minősítését és ezzel Olaszországban is feljutottak a csúcsra. A szakmai munkát ekkor már Carlo Ferrini, a legismertebb olasz repülőborász irányította, aki álmából felkeltve is tudta, hogy mi kell Robert Parker tetszésének elnyeréséhez, és amihez hozzáért, az arannyá változott.

A körzőtől a metszőollóig

1998-ban új fejezet kezdődött a birtok életében. Toszkána legdélibb részén, Maremmában vásároltak egy területet és ide a klimatikus adottságokra való tekintettel kizárólag nemzetközi fajtákat telepítettek. De, ami ennél is fontosabb: színre lépett a második generáció. Barbara Widmer eredetileg építészetet tanult a Zürichi Műszaki Egyetemen, és korábban semmi jelét nem adta annak, hogy érdekelné a vidéki élet, a szőlőművelés vagy a pincemunka. A negyedik szemeszter után azonban valami eltörött benne, úgy érezte, hogy utat tévesztett és két hónapra visszavonult a családi birtokra a gondolatait rendezni. A késő nyári vidéki idill örökre megváltoztatta Toszkánához és a borhoz való viszonyát. Először vett részt egy szüreten, és a közös munka szertartása, a természet szépsége, a borok születésének csodája lenyűgözte.

Zürichbe visszatérve kiiratkozott a mérnöki karról, elvégzett egy borkereskedői képzést, aztán egyéves szakmai gyakorlatra ment a genfi Domaine des Balisiers-hez, ami akkoriban Svájc legnagyobb bioborászata volt. A gyakornoki munka után visszatért az egyetemre, ahol borász diplomát szerzett, aztán 1998-ban Toszkánába költözött és átvette a Brancaia irányítását.

Aki helyben él, az másként gondolkodik. Nem mérgezi a saját környezetét és észreveszi azokat a mintákat, amelyek a hagyományok kialakulásához vezettek. Talán ez a legfőbb hozadéka annak, hogy Barbara a birtokra költözött és a helyi közösséggel együttműködve dolgozik.

A minőség kulcsa az egészség

Nagy bor csak csúcsminőségű szőlőből készülhet. Csúcsminőségű szőlőt pedig csak organikus gazdálkodással lehet előállítani. Barbara Widmer ezt tartja szakmai karrierje legfontosabb felismerésének. A vegyszermentes művelés, a fenntarthatóság és a biodiverzitás a Brancaia működésének három pillére.

Gyom- és rovarirtó szereket nem használnak, a Brancaia 2019 óta hivatalosan is biogazdaság. A sorközöket takarónövények védik, ami a vízgazdálkodás és a talajélet szempontjából egyaránt előnyös. A biodiverzitás erősödésével javul a szőlő alkalmazkodó és önszabályozó képessége. Egy ilyen komplex, önszabályozó rendszerben a tőkék egészségesebbek, és ez a termés minőségében is tükröződik. Barbara meg van róla győződve, hogy az így születő borokban a dűlők egyéni karaktere plasztikusabban jelenik meg. 2012 óta a fajélesztők alkalmazásával is felhagytak, minden boruk spontán erjed.

 

 Mit jelent az, hogy „szupertoszkán”? 

A tényszerűen pontos válasz: „az eredetvédelem hatályán kívül eső toszkán bor”. A gondok ott kezdődnek, hogy az elnevezés két gyökeresen eltérő stílust és filozófiát takar. A szupertoszkánok két nemzetségének „alapító atyja” a Sassicaia, illetve a Tignanello.

A Sassicaia egy gazdag ember bogaras ötleteként született meg, nem sokkal a második világháború után. Marchese Mario Incisa della Rocchetta a Bordeaux-i borokért rajongva fejébe vette, hogy a tengerparton, Bolgheriben cabernet sauvignont fog termeszteni. Két évtizeden át a család és a barátok itták meg a borokat, az első kereskedelmi forgalomba került évjárat az 1968-as volt. 1978-ban a Decanter magazin globális bordeaux-i házasítás vaktesztjét egy Sassicaia nyerte meg és a bor azóta fogalomnak számít a gyűjtők körében. Mivel egy nemlétező borvidékről származott és francia fajtákból készült, ezért a hírnév és a tekintélyes ár ellenére csak asztali borként kerülhetett forgalomba.  

Ezzel szemben a Tignanello egy őshonos fajtából készül az egyik legősibb borvidéken, Chiantiban. Az első évjárat, 1970-ben még a bortörvény előírásainak megfelelően a sangiovese mellett canaiolót és tíz százalékban fehér fajtákat is tartalmazott. Egy évvel később, a minőség érdekében, kiebrudalták a házasításból a fehér fajtákat és a canaiolót, helyükre cabernet sauvignon és franc került, és ezzel kizárták magukat az eredetvédelemből. Az 1870-es évekből származó chianti „recepttel” elégedetlen borászok aztán sorra követték a Tignanello példáját. Ezek a csúcsminőségű, az átlag chiantiknál sokkal drágább borok asztali borként kerültek forgalomba egészen 1992-ig, amikor a „kívülrekedtek” befogadására létrehozták az IGT kategóriát. Ma már nincs akadálya annak, hogy egy chianti 100 százalékban sangioveséből készüljön, így a szembenállás értelmét vesztette. Ezért az utóbbi két évtizedben a „szupertoszkán” elnevezés jelentése eltolódott a Sassicaia által kijelölt irányba, vagyis döntően a nemzetközi fajtákra alapozó házasításokat jelöli.

 

Milyen egy Brancaia-bor?

Ennek meghatározásában hasznunkra lehet a bevezetőben említett nemzetek és kultúrák, termőterület és nemzetközi fajták találkozása. A Brancaia-borok a kivitelezés szempontjából olyanok, mint egy svájci óra, de a borvidék, a terroir rusztikus jellege egyértelműen analóggá teszi, ugyanakkor a nemzetközi fajtáknak köszönhetően a számlap mégis csak élénk színekben ragyog. A metaforákkal nem bíbelődő Gambero Rosso kalauz így összegzi a borászat stílusát: „boraik alapját az eszményien érett gyümölcs adja, amelyet kiváló hordó és szép struktúra támogat, de mindig megvan bennük a kellő frissesség”.

A Brancaia esetében a szupertoszkán fogalma kacskaringós utat járt be. Születésekor, 1988-ban az Il Blu egy sangiovese alapú, de 30 százalékban merlot-t is tartalmazó „szuperchianti” volt. Három évtized alatt az arányok megfordultak, az aktuális házasításban minimális sangiovese és cabernet sauvignon egészíti ki a merlot-t, így az a mai fogalmakkal összhangban tipikus szupertoszkánnak mondható. Az Il Bluból kiszorult sangiovese a 2013-tól készülő chiantiban és a valamivel később színre lépő chianti riservában találta meg a helyét. A kisszemű, lazább fürtű, régebbi sangiovese válfajokkal betelepített területek mostanra érték el a megfelelő kort ahhoz, hogy igazán mély és tipikus borokat adjanak.

 

Bár máshonnan indul, a Brancaia története is azoknak a lázadó borászatoknak a pályaívét írja le, amelyek úgy váltak híressé, hogy a fiataloknak elegük lett apáik és szépapáik dohos tradicionalizmusából, többet, jobbat, kifinomultabbat akartak; ezért nagytakarítást végeztek a pincében, nagytakarítást végeztek a szőlőben, és a külföldi példaképek nyomán olyan borokat készítettek, amelyek helyben megütközést váltottak ki, ám a nemzetközi ízlésnek megfeleltek. Amikor megjött az anyagi siker és az elismerés, amikor a helyi közösség is belátta a változtatások szükségességét és visszafogadta a tékozló fiúkat és lányokat, elcsitult bennük a dacos bizonyításvágy, visszavettek a vonalasságból, egyre kevésbé támaszkodtak a patikamérlegre, a laboreredményekre és a vegyszerekre. Kezdtek visszatérni a hagyományokhoz, de a minőség és a megértés egy egészen más szintjén. Újra fontos lett a hely szellemének kifejezése, a hagyományos fajták felkarolása, a természetes egyensúly helyreállítása, a generációkon átívelő gondolkodás. A rajzasztaltól eljutottak a méhlegelőig.

Ahogyan Barbara Widmer egy interjúban fogalmazott: „Határozott meggyőződésem, hogy a borászatoknak nem egyszerűen arra kell törekedniük, hogy kiváló borokat készítsenek – jó borok manapság a világ minden pontján készülnek -, hanem arra, hogy a termőtájat kifejező, egyedi borokat készítsenek. És amit én ennek érdekében tenni tudok, az az, hogy a Brancaia-borokat a dűlőinkhez, a talajhoz kötöm. Ilyen bort senki más nem tud készíteni. Csak itt születhetnek meg.”

[Az idézet forrása: https://www.mazerow.com/under-the-tuscan-sun.html]

Brancaia

BRANCAIA Tre 2021 (Bio)

BRANCAIATre 2021 (Bio)

8 700 Ft
Polci ár8 700 Ft
Klub ár
8 265 Ft
BRANCAIA Chianti Classico Riserva DOCG 2020 (Bio)

BRANCAIAChianti Classico Riserva DOCG 2020 (Bio)

16 700 Ft
Polci ár16 700 Ft
Klub ár
15 865 Ft
BRANCAIA Il Blu 2020 (Bio)

BRANCAIAIl Blu 2020 (Bio)

38 900 Ft
Polci ár38 900 Ft
Klub ár
36 955 Ft

 

Listához adom