huen
Belépés
Bortársaság
Bortársaság
Kosár

A kosár üres

Champagne Henriot - Bortársaság magazin

Champagne Henriot

Patinás ház fordulatos múlttal, időtálló stílussal

Champagne a borvilág legmozgalmasabb vidéke. Az alapanyag kevés, a kereslet viszont óriási az ismert házak palackjai után, miközben az apró grower birtokok szerepe is egyre jelentősebb. Nagy márkák cserélnek gazdát, új szereplők és új játékszabályok jelennek meg a borvidéken, miközben a működés alapját adó szőlő, maga a föld a legnagyobb kincs. Akinek van belőle, az nem adja könnyen. Ebben a túlfűtött környezetben kerestünk újdonságot úgy, hogy közben egyszerre időtállót, klasszikusat is mutassunk. Ritka az ilyen együttállás, amit pont megtaláltunk champagne-választékunk legújabb házánál, az 1808-as alapítású Henriot-nál. (ejtsd: ahn-rio.)

 
 
 

Megint egy legendás özvegy Champagne-ból.
A lotaringiai család az 1640-es évektől él és művel szőlőt Champagne-ban. Nicolas Henriot itt vette feleségül Apolline Godinot-t, aki már akkor a legértékesebb pinot noir ültetvények közül birtokolt párat Montagne de Reimsben. Együtt vágtak bele, de a ház tényleges alapítását 1808-ban Apolline már egyedül, özvegyként vitte véghez. Volt honnan energiát és inspirációt meríteni, a nagybátyja, Jean Godinot a születő borvidék legendás szőlésze, kutatója volt.

Ferenc József beszállítója.
Apolline karizmatikus alkat volt, fontosnak tartotta a területeit, az egyedi karaktert. Olyan házasítást talált ki, amiben évről évre azonos arányban kaptak helyet a legfontosabb szőlői. Ez a Souverain, aminek alapgondolata a mai napig nem változott. Az 1850-es évekre több királyi udvar hivatalos beszállítója lett, a ház prosperált.
A család következő nagyformátumú alakja Ernest Henriot volt, aki a ház vezetése mellett sógorával közösen egy új birtok építésébe kezdett. A sógort egyébként Charles Heidsiecknek hívták, a többi pedig már történelem. Közben az Henriot sikere egyre biztosabb lábakon állt, 1905-től Ferenc József is ezzel ünnepelt, amikor a császári udvar hivatalos beszállítója lett az Henriot.

 
 
 

Egy igazi vállalkozó
A filoxéra, majd az első világháború itt is megtette hatását, viszont Etienne Henriot a 20-as évek közepére nagyobb lendülettel és több területtel tért vissza, mint elődei. Erre húzott lapot Joseph Henriot, aki 1957-ben érkezett a ház élére. Igazi vállalkozó volt, az Henriot fejlesztése mellett átvette a Charles Heidsieck vezetését, majd végül 1985-ben mindkettőtől megvált. A nagy vagyon és az eladott 125 hektár szőlő ellenértéke 11 százaléknyi Veuve Clicquot tulajdon lett, és egy felkérés a legendás ház vezetői posztjára. Egy évtized alatt a borvilág egyik legnagyobb alakja lett belőle, végül 1994-ben kiszállt, visszavásárolta az Henriot márkanevet és a hozzá tartozó legfontosabb területeket. Egészen a haláláig több borvidéken (Burgundia, Chablis, Oregon) volt jelen, de a legtöbb időt Champagne-ban töltötte. 2015-óta unokaöccse, Gilles de Larouzière, a 8. generáció folytatja a munkát, mellette a ház másik motorja Alice Tétienne, aki a Krug szőlészeti csapatától igazolt át 2020-ban.

 
 
 

Henriot most
Egy időtálló házasítási arány, chardonnay hangsúly, grand cru falvak, összesen 140 hektárnyi terület, amiből 36 saját és organikus művelésű.

A stílusunk, értékeink alapján egy klasszikus Champagne-ház vagyunk. A kicsik közt a legnagyobbak, a nagyok között pedig a legkisebbek. – mondja Nicolas Raphet, a ház képviselője. 

Szinte az újdonság erejével hat az eddig rejtőzködő ház palackjait kóstolni, közben az érzés nagyon ismerős, mivel a stílusa klasszikus, kimunkált, érett és gazdag.

 
 
 

Brut Souverain
Non-vintage cuvée, a ház bestsellere. Az arány a kezdetektől változatlan, 50% pinot noir mellett 40% chardonnay és közel 10% pinot meunier. A friss évjáratot 40-50% reserve bor egészíti ki, majd 4 év seprőn érlelés következik. Gazdag, citrusos és friss, erőteljesen elegáns, rétegzetten könnyed.
Dosage: 8 g/l

 
 
 

Blanc de Blancs
Ernest Henriot óta folytonos a Brut Souverain, ez adja a ház stabil alapját, mégis legtöbben a Blanc de Blancs tiszta chardonnay tételükkel azonosítják a nevet. Premier és Grand cru falvak, krétás talaj, minden évben 30-40% reserve borral kiegészítve, öt év palackérleléssel. Precíz és élénk illat, citrus, kövesség, finom toastjegyek, a kortyban krémesség, mély ízek, erő, gazdagság.
Dosage: 8 g/l

 

 
 
 

Rosé
A ház assemblage roséja meglepő, élénk, friss. A házasítás 60%-a pinot noir, amit 30% chardonnay és 10% pinot meunier egészít ki. Az adott évjárat alapborát kevés, 20-30% reserve borral teszik még gazdagabbá, majd három év érlelés következik. A pink színt hasonló illatok kísérik, élénken jelenik meg az eper és a málna, a finom habzású korty is sokkal inkább a gyümölcsről, mint az érettségről szól.
Dosage: 9 g/l

 

 
 
 

Millésime 2012
A ház és az év stílusa együtt jelenik meg feszes szerkezettel és a hosszú ízzel. A habzás, a korty nagyon pontos, egyensúlyos. Szárított virág, piros gyümölcsök, ásványosság, érettség. 54% chardonnay és 46% pinot noir házasítása, 8 év palackérlelés után degorzsálva.
Dosage: 6 g/l

Champagne Henriot

HENRIOT Brut Souverain

HENRIOTBrut Souverain

22 900 Ft
Polci ár22 900 Ft
Klub ár
21 755 Ft
HENRIOT Brut Souverain Magnum

HENRIOTBrut Souverain Magnum

48 900 Ft
Polci ár48 900 Ft
Klub ár
46 455 Ft
HENRIOT Blanc de Blancs Brut

HENRIOTBlanc de Blancs Brut

29 900 Ft
Polci ár29 900 Ft
Klub ár
28 405 Ft
HENRIOT Rosé Brut

HENRIOTRosé Brut

29 900 Ft
Polci ár29 900 Ft
Klub ár
28 405 Ft
HENRIOT Millésime 2012 Brut

HENRIOTMillésime 2012 Brut

39 900 Ft
Polci ár39 900 Ft
Klub ár
37 905 Ft

Listához adom