A felsorolás első fele óvilági szemszögből is tiszta sor, de mi fán terem az a malbec? Ha jobban utána ásunk, kiderül, hogy ez is francia, a történelmi gyökerek Asterixig nyúlnak vissza, a beágyazottságát pedig jól jelzi, hogy amikor egy jeles ampelográfus neki veselkedett a szinonimákat összegyűjteni, akkor ezer alatt meg sem állt. Mára azonban a világ csak egyet ismer közülük: malbec, és erről sem Franciaország jut eszünkbe.  

A malbecet hajlamosak vagyunk huszonegyedik századi újvilági szenzációként elkönyvelni és így némi gyanúval kezelni. Az igazság azonban az, hogy sem nem új, sem nem újvilági. A gall provinciákban már a rómaiak idején neves fajtának számított, a középkorban „fekete borként” a királyok és pápák kedvenc itala volt, és amikor 1855-ben rangsorolták a Bordeaux-i birtokokat, akkor a négy premier cru chateau borai – Lafite, Latour, Margaux és Haut Brion – még legalább felerészben malbecből készültek. A fajta kiválóságát soha nem vonták kétségbe, karrierjét az anyaországban a filoxéra és a hidegre való érzékenység törte derékba. Az utolsó rezervátum, ahol Franciaoszágon belül még tartja magát: Cahors, igaz, ott cot-ként ismerik.

Meglepő módon a malbec hivatalos életrajzában Magyarország is felbukkan. Magyar füllel igencsak furcsán hangzik, ám a francia közvélekedés szerint egy Malbek nevű honfitársunk terjesztette el a fajtát Franciaországban, amit aztán róla neveztek el. Ez minden bizonnyal csak legenda, ám a név eredetére más magyarázat egyelőre nem született.

Világsiker az új hazában

Olyan távol esik tőlünk, hogy szinte nem is látjuk, ám Argentína interkontinentális borhatalom. A világ nyolcadik legnagyobb országa 45 millió lakossal, akik nemcsak sokat termelnek, hanem sokat is isznak. A 19. század közepéig Argentína egy gyéren lakott pampa volt, ezért nemzeti programmá tették, hogy az európai kivándorlókat magukhoz csábítsák. A terv sikerült, a népesség fél évszázad alatt ötszörösére, a gazdaság tizenötszörösére nőtt. Ennek a bevándorlási hullámnak köszönhetően a mai Argentína félig olasz, félig spanyol, vagyis nincs étkezés bor nélkül. Mielőtt a malbec világkarrierje meglódult volna tízből kilenc palack otthon fogyott el. És nem kis mennyiségről van szó: éves szinten a magyar bortermelés 350 millió liter, az argentin 2 milliárd.

A malbec, sok más fajtával együtt, 1852-ben érkezett Franciaországból egy kormányprogram keretében. Ám aki ma megkóstol egy argentin malbecet és egy cahors-i franciát, annak aligha fog szemet szúrni a rokonság. Ennek több oka is van. Az Andok lábánál, Mendozában a malbec megkapja azt a hőösszeget és napfényt, aminek hiánya Bordeaux-ban kockázatossá tette a termesztését. Argentínában nem pusztított a filoxéra, így a helyi szőlők nincsenek amerikai alanyra oltva. A klónok is mások és jóval nagyobb változatosságot mutatnak, mint az őshazában. 

A malbec, amely meghódította a világot stílusában valahol a szupertoszkánok és a kaliforniai cabernet-k között félúton helyezkedik el: mindene nagy, csábítóan intenzív, tökéletesen érett gyümölccsel, bársonyos, édes tanninnal.            

Szintugrás

Argentína bortermelésének 70 százalékát az ország nyugati határán található Mendoza adja. Az Uco-völgy egy lapos fennsík sivatagi klímával az Andok lábánál. Európai szemmel nem szőlőnek való vidék. Nincs a világon még egy jelentős borvidék, ahol ennyit sütne a nap, enyhítő körülmény, hogy az éjszakák legalább hűvösek. A szőlő kaktuszok szomszédságában terem, átlagos évjáratban esélye sem lenne öntözés nélkül életben maradni. Szerencsére az Andokból alázúduló hegyipatakok bőséges vízforrást jelentenek, így Mendozában viszonylag könnyű szőlőt termeszteni és könnyű minőségi bort előállítani. 

Az alkoholban és gyümölcsben gazdag, testes, hordóval megtámogatott, behízelgően bársonyos tanninú argentin malbec rövid idő alatt népszerűvé vált az egész világon. A kérdés, hogy vajon képes-e ennél is többre, vagyis különleges, a termőhelyet tükröző, egyedi borokat adni csak az 1990-es években merült fel.

Abban minden szakértő egyetértett, hogy a minőséget leginkább korlátozó tényező a túlzott meleg és az ezzel járó gyors érés. Vagyis a szintugráshoz feljebb kell tolni a termesztési zónát, kiválasztani a legjobb klónokat és megtalálni a megfelelő művelési módot. Az érés így elhúzódik, több idő lesz a komplex aromák kialakulására. De ezt nem adják ingyen: ilyen magasságban fokozott a fagyveszély, ráadásul szűzföldeket kell bevonni a művelésbe, olyan fekvésekben, ahová nem vezetnek utak, nincs áram, nincs víz. Erre szokták mondani, hogy kockázat nélkül nincs siker.

Az úttörést Nicolas Catena vállalta magára: 1996-ban ő volt az, aki az alaptábort 1500 méterre vitte fel. Sokan bolondnak gondolták, de az azóta eltelt 25 év őt igazolta, és mára minden igényesebb termelő követte a példáját. Sőt, mintha egyfajta licitálási verseny zajlana - a világ legmagasabban fekvő ültetvénye is itt található: 3111 méterrel a Colomé borászat Altúra Máximája a csúcstartó. A számítás bevált, a magaslati borok új generációjával sikerült szintet lépni. Az extrém ultraibolya sugárzás miatt a bogyóhéj megvastagodik és szinte fekete lesz, a kisebb fürtök és az apróbb szemek a koncentrációt fokozzák, ugyanakkor a jelentős napi hőingadozás és az elnyújtott tenyészidőszak miatt zamatosabb, fűszeres, virágos, minerális, elegáns borok születnek.   

Átkelés az Andokon

Az ezredforduló környékén felgyorsuló Malbec Expresszről senki sem akart lemaradni. Elsőként a szomszédos chileiek szálltak fel, aztán sorra jöttek a franciák, az olaszok és persze az amerikaiak. A Bordeaux-i fajtákkal sikert sikerre halmozó chilei Viña Montes 2002-ben hozta létre a Kaiken borászatot Argentínában. A név stílszerűen az Andok hegycsúcsai fölött a két ország között ingázó Magellán-lúdra utal. Azóta már három birtokuk működik Mendozában, összesen 120 hektáron gazdálkodnak és a vásárolt szőlővel együtt évente 3 millió palack bort forgalmaznak. Egy ekkora vállalatbirodalomtól megbízható, korszerű, a közízlést hűen tükröző borokat várunk. A Kaiken ebben mindig a maximumot hozta, de nem feszegette a határokat. Amikor az új boraikat megkóstoltuk, világossá vált, hogy ennél többre vágytak és a színfalak mögött már régóta dolgoztak a repertoár bővítésén. 

A cél kitágítani a malbec univerzumot, a fajtajelleg hibátlan felmondása helyett az argentin termőtájak egyéniségét borokkal megörökíteni. 

Utazás és kaland 

Az új választék alapköve, a Kaiken Indómito. Az „indómito” magyarul zabolátlant, nyughatatlant jelent és ezekkel a borokkal a fiatalabb generációkhoz akarják eljuttatni az Argentínában termesztett malbec és cabernet franc üzenetét. Mindenki számára elérhető, szabad szellemű, intenzív és korszerű borok.   

A hangsúlyváltást az Aventura sorozat jelzi a legtisztábban: az áttérést az erőről az eleganciára, a tömény gyümölcsről a finomabb árnyalatokra, a súlyról a frissességre, a nagy szériákról a kis tételekre. Fiatal ültetvények szűz területeken, Mendozától 130 kilométerre dél-nyugatra, 1250 méterrel a tengerszint felett. A szőlő és a táj közös értékeinek fénytörésmentes bemutatása érdekében a lehető legsemlegesebb feldolgozási módot követik: betontartályban erjednek és érnek. A csavarzár és a meseszerű címke a tréfás vadlúddal nem készít fel arra, amit kapunk.

Intenzív, árnyalatokban gazdag, precíz, tiszta és természetes borok, tele élettel és felfedezésre csábító részletekkel. A Norte elbűvölő illatában áfonya, szeder és grafit érezhető, a korty szaftos, lendületes, érett gyümölccsel és határozott tanninnal.

A Sur az aromaspektrum világosabb oldalára húz, pirosbogyós gyümölcsök is felsejlenek a szeder mellett, de a valódi izgalmat a kakukkfüves fűszeresség és az ibolyát idéző illatjegy hozza. Selymesebb textúra, lágyabb tannin jellemzi, mint északi párját.

A kínálat csúcsán a Mai áll, ami 100% malbec 100 éves tőkékről. 

Aki megkóstolja ezt a bort, az óhatatlanul arra fog gondolni, hogy sikerült elérni azt a célt, amit egy, másfél évtizeddel ezelőtt az argentin borászok célként kitűztek: kidolgozott izomzat, harmonikus mozgás, nagyúri elegancia, összetéveszthetetlen egyéniség.