huen
Belépés
Bortársaság
Bortársaság
Kosár

A kosár üres

Eger - Bortársaság magazin

Eger

8+1 finom bor a házasítások vidékéről

 
 
 

Az egri borász házasításban gondolkodik. Nincs még egy magyar borvidék, ahol annyit hallanánk a házasítás fontosságáról, mint itt. A határt átlépve is egészen Dél-Rhône-ig kellene autóznunk, hogy hasonlót találjunk. Az elmúlt 1 000 évben a törököt leszámítva minden nép, a vallonoktól kezdve a rácokon át itt hagyott valamit, ami hatással volt a régió szőlőkultúrájára, de igazán Eger várának 1687-es visszafoglalása után kezdtek bevésődni a vidék boros szokásai. A vegyes telepítésű szőlő és az egyben szüretelt, fajtákat együtt erjesztve készített vörösbornak hagyománya volt, amit egészen az 1900-as évek elejéig műveltek a helyi gazdák. 

A fordulópontot a filoxéra után ébredező borvidék legmeghatározóbb szőlész-borásza Grőber Jenő hozta el, akit hajtott a kérdés: hogyan lehetne jobban csinálni? 

Fogta a szerkezetet, amit bikavérnek hívnak és darabokra szedte. Az összetevők felől közelítve vegyes művelés helyett külön helyen, külön hozzáállással művelte a fajtákat. A szüret így több menetben, mindig érés alapján zajlott, a fajták külön érkeztek a pincéhez, külön erjedtek és külön érlelődtek. A folyamat legvégén olyan lépés következett, ami addig soha a borvidéken, ez pedig a tudatos házasítás volt. Az új mozdulatok végül borstílussá formálódtak a Grőberrel egyivású egri polgári családoknak köszönhetően. A kialakult házasítás egészen 1950-ig főleg kadarkára épült, amit aztán a tömegtermelést jobban toleráló kékfrankosra cseréltek le.

Magyar szőlészek és borászok Moselben. Az ajtó előtt, középen Grőber Jenő. Képeslapkép, 1930 körül. 
Magyar szőlészek és borászok Moselben. Az ajtó előtt, középen Grőber Jenő. Képeslapkép, 1930 körül. 
(Grőber Jenő hagyatékából, tulajdonos: Bitskey István.)

 

Természetesen az azóta eltelt 100 év változásai a recept szükséges újra fogalmazását is elhozták. Változott a klíma, változott a felhasználható „nyersanyagok”, vagyis a fajták köre, illetve bakugrás szerű fejlődésen ment át a pincékben használható technológia színvonala. Az utóbbi 20 év legjobb borvidéki lépése pedig az Egri Csillag volt. Frappáns és hiánypótló borvidéki brand, ami rövid idő alatt a Bikavér egyenrangú fehér párja lett.

Ha leszűrjük a lényeget, az alapgondolat nem változott. A mai Eger gondos borászai ugyanúgy, mint Grőber Jenő, dűlők, fekvések és talajok között válogatva telepítenek, a fajtákat külön sorokba rendezik, eltérően művelik őket, sok hangszeren játszanak, sok mindenhez értenek. Az pedig, hogy a nagy eszköztár a végén nyűg helyett áldás lesz-e, csak a borász jó arányérzékén múlik.

Végig kóstoltuk aktuális Eger választékunk magját és négy igazán jó bikavér mellé választottunk négy csillagot. A szabályt erősítő kivétel kínálatunk új bora, egy fajtatiszta pinot noir a Tóth Ferenc Pincészettől.

 

Bolyki Egri Csillag 2022

„A Bolyki birtokon egyetlen recept létezik házasításkor: a bor jó legyen. A Csillagból általában 15 különböző arányú próbaházasítást készítünk, ezeket többször végig kóstoljuk egy nap, majd a 4 legjobbat eltesszük és másnap ezeket újrakóstolva dől el, hogy mi kerül a palackba.” Királyleányka, sauvignon blanc, hárslevelű és rajnai rizling házasítása.

Gál Tibor Egri Csillag 2022

Gál Tibor idei Csillaga nyolc fajtából készült, vulkanikus riolit tufa talajon termő szőlőkből, a végső stílust szem előtt tartva a házasítás összeállításánál. Intenzív bor, trópusi gyümölcsök, barack és körte illattával és telt, ásványos ízzel, vibráló savszerkezettel. Olaszrizling, hárslevelű, viognier, tramini, szürkebarát és pinot blanc házasítása.

Böjt Egri Csillag 2022

Kristálytiszta, friss és citrusos, a rajnai rizling jegyeit markánsan mutató bor. Böjt Gergő állandó mozgásban van, sokat utazik, szenvedélye a szörf és a kerékpározás. A napokban érkezett haza egy hosszabb új-zélandi útról, ezért sem meglepő, hogy nála az Egri Csillagból sosem hiányozhat a sauvignon blanc. Olaszrizling, leányka, sauvignon blanc, muskotály és rajnai rizling házasítása.

St. Andrea Napbor Egri Csillag 2022 
„A 2022-es szüret első borait kóstolva már bizakodóak voltunk.  Napboros, izgalmas, gyümölcsös ízeket kaptunk.” – mesélte Lőrincz György. A Napbor a St. Andrea legnépszerűbb fehérbora. Élénk és ropogós, a könnyű borok között a legkomolyabb. Chardonnay, olaszrizling, hárslevelű, zengő, rajnai rizling, viognier és pinot blanc házasítása.

 

Bolyki és Bolyki Bikavér Superior 2019

A legjobb dűlők legjobb hordóinak házasítása. A pince széles választéka és sok bora között ez az, ami legjobban tükrözi a borász stílusát, megközelítését. Összetett, fűszeres, maszkulin, idővel egyre többet mutat magából. Kékfrankos, cabernet franc, merlot és blauburger házasítása.

Gál Tibor Egri Bikavér Superior 2020

Fiatalos és kortárs bikavér az idén 30 éves birtokról. Hét szőlőfajta házasítása, Tibor hitvallása szerint a hangsúly a végső harmónián és stíluson van, így nincs követett "recept", a birtokon megtalálható bármelyik kékszőlő belekerülhet a bikavérbe. Kádban, spontán erjed az első évjáratoktól kezdve, lassan érik, majd szűretlenül, derítetlenül kerül palackba. Cabernet franc, cabernet sauvignon, kadarka, kékfrankos, pinot noir és syrah házasítása.

Böjt Egri Bikavér 2019

„Hűvös, feszes, vibráló és tiszta izgalom.”- Böjt Gergő szerint ilyen a jó vörösbor. A csavarzárral zárt Böjt Bikavér 19-ből az egyik legmodernebb a sorban: közepes testű, élénk savú, finoman fűszeres, északi. A bikavér könnyedebb oldala, kékfrankos, cabernet sauvignon, pinot noir, zweigelt és blauburger házasítása. 

St. Andrea Áldás Bikavér Superior 2021

Ilyen az, amikor minden együtt áll: a fajták, a hely, a pince és a precíz borász jó megközelítése. Választékunk egyik legismertebb és legsikeresebb vörösbora az Áldás, a modern bikavér origója. A két Lőrincz György, apa és fia a családi birtokkal egy időben egy történelmi borvidék hírét is építik. Kékfrankos, merlot, cabernet franc, pinot noir, syrah, kadarka és cabernet sauvignon házasítása.

 

Tóth Ferenc Pinot Noir Superior 2020

Első borunk a birtokról egy fűszeres és sűrű szövésű pinot noir a Steiner-dűlőből. A 2015-ben telepített, összesen 0,39 hektáros parcella talaja vulkanikus, mégis az északi kitettség miatt az itteni borokra hűvös ízek jellemzőek. Kézi szüret és válogatás után bogyózás, majd erjesztés héjon, tartályban. A másfél éves érleléshez kettő első töltésű, 500 literes magyar hordót használtak. 
1200 palack készült.

Eger

BOLYKI és BOLYKI Egri Bikavér Superior 2019

BOLYKI és BOLYKIEgri Bikavér Superior 2019

4 850 Ft
Polci ár4 850 Ft
Klub ár
4 608 Ft

Listához adom