huen
Belépés
Bortársaság
Bortársaság
Kosár

A kosár üres

Jó lesz! – 4 tökös fogást főztünk Bede Annával - Bortársaság magazin

Jó lesz! – 4 tökös fogást főztünk Bede Annával

Javában tart a nyár, a piacok pultjai pedig roskadoznak a zsenge tökféléktől. Vidéki és budapesti bisztrók étlapjain is egyre többet találkozunk a szezonját kezdő sok színű és formájú kúszónövénnyel. Ha minket valami érdekel, és az történetesen zöldség, akkor Bede Annát keressük.

Annával egészen könnyű összefutni Budapesten, egyfolytában a piacok között gurul vászonszatyraival, két keréken, hol matek tanárként, hol a Vegasztrománia blog írójaként. Most belvárosi konyhájában látogattuk meg egy ebédre, ő pedig négy tökös fogáson keresztül bemutatta nekünk a nyári zöldségkörképet.

 

Bár az ígérted, hogy együtt főzünk, de ha jól látjuk, már egy kicsit előre dolgoztál. Mit főztél ebben a piros fazékban?

Maradt tegnapról egy kis lecsós gomba, ehhez főztem rizst, amivel összekevertem, és ezt töltöm bele kisméretű, zsenge patisszonokba. A tetejüket jól megszórom parmezánnal, és megsütöm őket. Szeretek variálni, kísérletezni, egy kis tovább gondolással teljesen új ételt lehet kreálni egy sima lecsóból is. Ami persze önmagában is tökéletes, egyik bázisa a nyári konyhámnak.

 

Forrósodik a levegő itt a konyhában. Nem egy mai darab ez a gázsütő, amit használsz.

Nem igazán! (nevet) Ez a lakással együtt járt, tulajdonképpen megörököltem. Néha elhatározom, hogy veszek egy újat, egy álmaim netovábbját, de végül mindig oda lyukadok ki, hogy amíg ez is működik, nem kell új. Engem is nagyon foglalkoztat a környezetem védelme, és igyekszem e szerint élni. Hatalmas méreteket ölthet az emberben az általa nem kontrollálható történésekkel kapcsolatos félelem, de ezzel valamit kezdeni kell. Az én megoldásom az, hogy ilyenkor mindig a saját házam tájára koncentrálok, és igyekszem ott rendet tartani – minden vonalon. És ez megnyugtat, mert azzal foglalkozom, arra fókuszálok, amire van ráhatásom. Mint például az ebédünkre. (nevet) Segítesz lereszelni ezeket a sárga és zöld cukkiniket?

Persze, alig vártam. Mihez készül?

Cukkinifőzelékhez, amit a legegyszerűbben szoktam elkészíteni. Nyáron ez szerintem egy fontos szempont. Olívaolajon megpirítok egy apróra vágott hagymát, sok új fokhagymát, és azon párolom a reszelt zöld és sárga cukkiniket. Sóval, borssal és friss kaporral ízesítem. Nem kell sokáig hőkezelni, az a jó, ha ress marad. Aztán növényi tejszínt kikeverek vegán tejföllel és reszelt citromhéjjal, és ezzel krémesítem. Nem szoktam lisztes rántásokat használni, elég maga a zöldség és valami selymes állag, íz. Ezzel a kombinációval igazából a creme freche-t imitálom vegánul, mert sajnos laktózérzékeny vagyok, és a parmezánon kívül jelenleg semmilyen más tejterméket nem ehetek. Mostanában a tojásra is érdekesen reagál a szervezetem, úgyhogy egy amolyan „kényszer vegán” pozícióból fedezem fel ezt a számomra új világot. Nem mindig zökkenőmentes, de szeretem a kihívásokat. Hoztatok bort a főzelékhez, ugye?

 

Már öntök is bele egy keveset! Egyébként nem azt mondtad, hogy ricottával töltjük meg ezeket az apró cukkinivirágokat? Az minden, csak nem vegán.

Majdnem. Az olaszok nyomán én egy hasonló ízvilágú, állagú kesudiókrémmel töltöm meg a virágokat, amik a bébi cukkinik végén találhatóak, és így sütöm meg őket sütőben. A virágok egészen ropogósak lesznek. A töltelékhez egy éjszakára beáztatom a kesudiót, aztán egy kevés citromlé és víz hozzáadásával krémesre pürésítem. Sóval, borssal, citromhéjjal, és apróra vágott fokhagymával és fűszernövényekkel ízesítem. Jó lesz!

Áron kollégánkat igazából csak azért hoztuk, hogy vegán burgert kóstolhasson. Hogyan fogod meglepni őt?

Imádom a burgereket, és rengeteg lehetőség van arra, hogy miből készítsük el a bele való pogácsát. Megihletett a tök, és egy görög ízvilágot gondoltam mellé. Ismét törekedtem az egyszerűségre is, így a reszelt zsenge tököt (amit besózunk, majd jó alaposan kinyomkodjuk a levét) tojással, zabpehellyel és zsemlemorzsával keverjük össze, és sóval, borssal, oregánóval és egy kevés mentával ízesítjük. Ebből a masszából formázzuk meg a pogácsákat, amiket zsemlemorzsa és panko morzsa keverékébe hempergetünk, majd megsütjük. A hamburger zsemléket kettévágjuk, megpirítjuk – ugyanabban a serpenyőben, amiben a pogácsák sültek –, és feltornyozzuk salátalevéllel, paradicsommal, lilahagymával, és tzatzikivel, amit most cukkiniből készítünk. És ezzel el és készültünk az ebéddel.

 

A burjánzó fűszereskertben megterítettük az asztalt, és tele pakoltuk az elkészült ételekkel. Bontottunk egy friss zöldveltelinit és még hosszan beszélgettünk odafigyelésről, vidéki elvonulásról és a nyári tervekről.

Listához adom