huen
Belépés
Bortársaság
Bortársaság
Kosár

A kosár üres

Kopar 2018 - Bortársaság magazin

Kopar 2018

Egy olyan magyar bort tudunk mondani, aminek hallatán mindenki egyre gondol. A Gere Kopar, a borivók körében a bőség és az állandóság szimbóluma több, mint húsz éve. Új évjáratáról Gere Andival beszélgettünk, részletesen mesélt évjáratkarakterről, organikus művelésről, hordókról és a házasításról

Leírás

Mire számítson, aki már jól ismeri az előző évjáratot?

1997-ben készült az első Kopár, majd évek alatt lett egy bejáratott utunk a borral, amin keveset változtattunk. Csak a legjobb években készül el, ezen belül két típusú évjáratot különböztetünk meg: van, hogy attól nagy egy évjárat, hogy benne van minden. Erőtől duzzadó, meleg évekből, mint a 2017-es. Mellette pedig vannak az elegáns évjáratok, ami attól szép, hogy finom nüanszokról szól, finesz van a borokban. Másképp szép a kettő, hozzám pedig közelebb áll az utóbbi, ilyen a 2018-as is.

Említetted a bejáratott utat. Igazítottatok ezen '97 óta?

A kezdeti rusztikusság 2000 után egy kerekebb, bársonyosabb ízvilág felé indult. Finomodott a hordós érlelés: kezdetben kizárólag első töltésű barrique-ban érleltünk, majd 2006-tól 10-20 hektós nagyhordókat vontunk be, most pedig érdekes módon elkezdtünk visszatérni az új hordókhoz. Csak 300 litereseket használunk, zempléni tölgyből. Ez áll a jól ezeknek a boroknak.

Ami talán ennél is fontosabb, hogy az elmúlt évtizedben még tudatosabbá tettük a szőlőben végzett munkát, ami egyszerűen jobb alapanyagot eredményez. 2010-óta organikusan műveljük a dűlőinket, illetve a tőketerhelés is alacsonyabb már a kezdeti Koparhoz képest. Tisztában vagyunk a dűlők adottságaival amik organikus művelésben, tiszta talaj és még nagyobb odafigyelés mellett sokkal jobban kifejezésre jutnak a borokban.

Amikor házasítjátok benne van a levegőben, hogy éppen egy ikonikus bor új évjáratán dolgoztok?

A lényeg nem változott, az arányok tekintetében minimális különbség van a 2006-ban kialakultakhoz képest. Előtérben most is a femininebb cabernet franc, mellette merlot, a cabernet sauvignon pedig maradt a háttérben, kisebb százalékban. A felelősséget persze érezzük. Ez az ország egyik legismertebb bormárkája, erre vigyázunk a legjobban.

Leírás

Gere Kopar 2018

50% cabernet franc – 40% merlot – 10% cabernet sauvignon
Kopár, Konkoly, Csillagvölgy és Ördögárok dűlők
Erjedés saját élesztővel, tartályban és fakádban
Érlelés elsőtöltésű 300 literes magyar hordóban

Listához adom