Március+
Új borok, kis tételek, aktuális kedvencek között válogattunk: a 400 éves pfalzi legenda új "kabinett" rieslingje, a Ruppert-birtok egyszeri portugiesere és Nicolas Potel burgundi birtokbora egy kartonban.
Légli Brut 2019
„Boros pezsgőket szeretek készíteni” – szaladt ki Légli Ottó száján, amikor legutóbb beszéltünk. A mondat elsőre furcsán hat, mondhatnánk a pezsgő legyen pezsgő, a bor pedig bor. Pedig Champagne-ban a pezsgővilág kellős közepén is egyre többször hangzik el a szókapcsolat, főleg kisebb termelőknél, growereknél. Hozzájuk hasonlóan Ottó is a szélesebb, ízgazdagabb pezsgőstílust követi, ahol a buborékok mellett magát a bort, a szerkezetet is érezni lehet. Pezsgője karácsony óta új csomagolásban, friss degorzsálással, a korábban megszokottnál jóval kevesebb, másfél évnél rövidebb érleléssel. A furmint alap mellett az alapbor chardonnay, rajnai rizling és pinot blanc házasításával lett ilyen kerek és arányos.


Dr. Bürklin-Wolf Hommage á Luise Riesling 2020
Új tétel a borászat kínálatban, hosszú kihagyás után visszatérés a könnyed, gyümölcsös Kabinett stílushoz. A név Luise Wolf emléke előtt tiszteleg, aki az alapító Alfred Bürklin feleségeként, nemcsak a borászat egyik névadója volt, hanem annak működésében is aktív szerepet vállalt. A száraz alaprieslinghez hasonlóan a szőlő szinte teljes egészében Wachenheim faluból származik, ám ez a magasabb fekvésű, hűvösebb, az erdőhöz közelebbi dűlők terméséből készült. Az illatban borsmenta, ananász, őszibarack, a kortyban a maradékcukor kiemeli a gazdag gyümölcsösséget, míg az alacsony alkohol és az élénk savtartalom nagyszerű egyensúlyt és szinte száraz lecsengést biztosít.


Bott Frigyes „Zsigmond” Pinot Blanc 2020
Bott Frigyesnél széles a játéktér. 10 hektáron több, mint 10 szőlőfajtával dolgozik és egyikhez sincs recept, a szüretkor a döntések nagy része intuitív, az érlelés közben hordóból kóstolva pedig újabb ötletek kerülnek a felszínre. Így lehet az, hogy minden évre jut egy-egy újdonság, amik gyakran egyszeri és megismételhetetlen borok Frigyestől. Így készült el 2020-ban a fajtatiszta pinot blanc két hordóból házasítva, amiből az egyik egy nagy becsben tartott Stockinger, Frigyes legjobb fehérboros hordóinak egyike. Több szempontból is kilóg a sorból, 2020-ból ez a pince egyetlen bora, ami kapott egy enyhe szűrést, így seprős, ködös karakter helyett itt tisztán gyümölcsöt, pinot blanc jegyeket érzünk. A másik fontos részlet, hogy a bort Bott Zsigmond, a második unoka születésekor töltötték palackba. Innen a név és a rendhagyó címke.


Ruppert Portugieser Mindenki Asztala 2020
Rupperték szinte minden évben mutatnak valami újat. Ilyen volt 2019-ben a Bolond Kalapos: primőr portugieser, egész fürtökkel erjesztve, ahogy Beaujolais-ban szokás. Annyira jól sikerült, hogy bevártuk vele november harmadik csütörtökét, hogy együtt mutathassuk a francia újborokkal. Most pedig itt a folytatás, a fajta ugyanaz, a kivitel teljesen más: „Villányban szinte mindenki készít portugiesert, mindenki kicsit másképp. Most mi is megmutatjuk, hogy értelmeztük a fajtát - az asztalhoz mindenki odafér.” – mondja Ruppert Andris. Egészfürtös, primőrboros illatok helyett, most a fajta csendesebb oldalát látjuk, finoman rusztikus jegyekkel, könnyű és gördülékeny korttyal, hosszan tartó ízzel. Idős terület, összesen 1,4 hektár a diósviszlói szőlőhegyen. Szüret augusztus utolsó napján, majd fürt és bogyóválogatás után erjedés nyitott kádban, hagyományosan, kézzel csömöszölve. Kevéssel a préselés után, a letisztult friss bor 225 literes sokadik töltésű magyar hordóba került és 4 hónapig érett.


Weninger Hochacker Blaufrankisch 2018
Franz Weninger osztrák területei közül az egyik legfontosabb dűlő. Egyben az egyik legnagyobb múltú Horitschonban. A talaja szinte kőmentes, sűrű, agyagos, vasban gazdag. A bor karaktere tiszta, közvetlen és kerek, tartalmasabb és valamivel lendületesebb, mint a magyar oldal kékfrankosai. Frissebb és szomjoltóbb, „összetett, mégsem fényűző.” – mondja Franz. 40 év fölötti tőkék, biodinamikus művelés, spontán erjedés beton és fa kádakban, majd 20 hónap érlelés 500 literes hordókban.
A Hochacker talaja sűrűbb, hűvösebb. A sűrű alatt azt értem, hogy vályogban, agyagban gazdagabb, így sokkal több nedvességet tart a gyökerek körül, a növény pedig csak a vízen keresztül tud tápanyaghoz jutni. Ezért szoktam mondani, hogy a Hochacker olyan, mint egy jóltáplált gyerek. Viszont a hűvös talajban mindig fázik a lába, ezért része a bornak az élénk, savas gerinc.– F.W.


Bellene Maison Dieu Vieilles Vignes 2019
Nicolas Potel az egyik legmegbízhatóbb forrásunk, ha kis tételben, finom kézzel készített burgundi borról van szó. Volnay egyik legfényesebb (Domaine de la Pousse d’Or) birtokán nőtt fel és hozta magával mindazt, ami ezzel jár: sok generációs helyismeret, kapcsolatrendszer és a szövevényes burgundi borvilág használati útmutatója. Ezek kellettek ahhoz, hogy saját nevén jegyzett borait hátrahagyva 2006-ban új birtokot indítson Beaune-ban, egy 1600-as években épített pince öreg boltívei alatt.
A Maison Dieu összesen 3,7 hektárról készült. A tőkék átlag életkora 70 év, a válogatott gyümölcs nagy hányada egész fürtökben, nyitott kádakban erjedt. Az érlelés sokad töltésű burgundi hordókban folytatódott. Energikus, tartalmas és sokrétű, a korty vége hosszan tartó, a zárás kedves, meleg ízű.

