Márkus Mónika, Bodrogkisfalud
Teremtek és életet adok
Megszámolni sem tudjuk, hány tokaji borászunktól hallottunk róla. De úgy lelkesedni érte, mint azt a Montiumos fiúk tették, nem csinálja senki. Abban mindenki egyetértett, hogy nála jobban ma senki sem ért az átoltáshoz Magyarországon. Márkus Mónikánál jártunk Bodrogkisfaludon, hogy megismerjük sikerének titkát, de ennél sokkal többel jöttünk el.
„El tudom képzelni, milyen lelkesedéssel beszélt rólam Peti és Feri a Montium Birtoktól. Amikor elkészült a frissen átoltott területről a boruk, akkor én voltam az első, akinek megmutatták. Ez megbecsülés a munkám iránt. Nagyon jól esett. A szakmámat kivételesen szépnek tartom, mivel teremtek, létre hozok valami újat, életet adok hosszú időre egy-egy növénynek. Ha valaki megtisztel azzal, hogy az általam átoltott szőlő termését feldolgozza és a borát megmutatja, és mindezt örömmel teszi, akkor érti, hogy számomra ez a munka miért fontos.
Szőlészetet tanultam, 2005-ben Olaszországban, a dél-tiroli kutatóintézet szőlészeti szekciójában voltam gyakornok. Ott 30-40 éve oltanak az általam is használt oltástechnikával, amivel ekkor találkoztam először. Szerencsémre személyesen attól az idős professzortól tanulhattam meg, aki ezt kidolgozta. Úgy tűnt, hogy ügyes a kezem, ezért bekerültem az oltó csapatukba. Miután hazajöttem Tirolból, Németh Attila Gábornál kezdtem segédborászkodni. Attilának tavasszal 400 tőkét oltottam át. Hornyák Laci bácsi, a borvidék egyik legtapasztaltabb szőlésze azt mondta, hogy ez biztos nem fog sikerülni a mi klimatikus viszonyaink mellett. 96%-os eredés lett. Laci bácsi megemelte a kalapját. Mindenkinek elmesélte a sikerem. 400 tőkével kezdtem 2006-ban, jelenleg 18-20 ezer átoltást vállalok egy szezonban. És a kapacitásom a következő öt évre le van kötve.”
A cikk folytatódik a Hegyalja 2020 magazinunkban.
Megvásárolható a Bortársaság boltokban és online, mi pedig a befolyt összeget teljes egészében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek utaljuk, akik a Zempléni Tájvédelmi Körzet területén élő odúfészkelő madarakat segítik majd faanyag megvásárlásával, odúk készítésével, kihelyezésével és az ott fészkelő állományok monitorozásával.