A tiszta lapnak is megvannak az előnyei – Krisztiánék  ezzel érkeztek Hegyaljára  a kilencvenes években. Nem érezték „zsigerből “ a muskotályt, furmintot, hárslevelűt, nem volt nemespenész lepte palack vagy vezérelv nagypapától. Szabadság volt. A világ egyik legkülönlegesebb borvidékén, teljes nyitottsággal álltak a fajták és a borok elé. 

Tokaj komplikált és öntörvényű vidék. 

Törvényes gyerekeinek, a furmintnak, hárslevelűnek és muskotálynak összetéveszthetetlen karaktert ad, szerelemgyerekei pedig, mint a sauvignon, felszabadultan és néha szemtelenül szépek. Nem pont úgy hozzák a fajtát, mint a világ többi részén. Másképpen, magabiztosan, de tokaji gerinccel.

Mi nagyon sokat kaptunk a világfajtáktól  az elmúlt évtizedekben. Segítettek megismerni a dűlőinket, kapcsolódni a nagyvilághoz, jó néhány éve pedig pezsgős jövőképünk meghatározói. Tokaj nekünk a borvilág John Malkovich-a, minden szerepet önmagán szűr át, miközben minden szerepben végül is önmagát adja – meséli Rakaczki Gábor, tokaji borász.

Krisztián a kezdetektől nagyon nyitott volt a fajtára. Kívülről jön, mindig benne van a „mi lenne, ha?” faktor. Ez borászként elsőre meghökkentő, de mindig előremutató, és nagyon izgalmas. Kevésbé tradicionális a hozzáállása, szaktanácsadókat von be a világ legjobb borvidékeiről ide, a világ legjobb borvidékére.

A Thurzóban kezdődött a sztori. Szóba került, tett lett belőle, én pedig nem idegenkedtem, hiszen otthon, a szüleimnél is volt már egy fél hektár a vad fehérből. Hogy miért vad? Mert nő, mint a bolondgomba, ágas-bogas, van vele munka elég. De ahhoz, hogy zamatos, sokízű legyen, kell is ez a vadság: jobban benne kell hagyni a sűrűben, kevésbé szabad kilevelezni a fürtöket, hűvös fekvésből, korán kell szedni, hogy közelítsen a – számunkra – tökéleteshez, amit persze még mindig keresünk. Borászati szempontból nagyon jó vele dolgozni. Makacs fajta, hol ilyen, hol olyan, de engedi, hogy több stílust kipróbálj, hogy kiismerd

Aromabomba. 

Amikor indul az erjedés és elmész a tartály mellett, mosolyogva fordulsz vissza, hogy mi ez az illat. Bele lehet habarodni istenesen. Én a borát szerettem meg, de nagyon. Minden évben egy hordónyit külön elkészítek, itt másik élesztővel is dolgozom, ezt a tételt „testesre” neveljük. Jó francia hordó, hosszabb áztatás, seprőn tartás az alapja. Ezzel emeljük komplexitást, ezzel fűszerezzük a nagyobb részét, amely könnyedre hangolt, tartályos, lehetőleg korán, hűvösben szüretelt, „gyorsan feldolgozós”.

Azért is érdekes, mert bár rendkívül aromatikus, mégis nagyon szépen hozza a tokaji jelleget. Színesíti a kő, az ásványosság. Tokajiságát vakon is kikóstolják belőle azok is, akik kevésbé ismernek minket.

Szóval nagyon megszerettem a borát, mondom, de ami ennél is fontosabb: mindig izgalom elkészíteni. Bármit megteszel érte, bárhogy erőlködsz, gondolkodsz, végül mégis a tartályban mutatja meg először az igazi arcát. Makacs, de kedves tud lenni és ha kedves, akkor nagyon az. Ilyen volt 2018-ban is. Lehet, hogy azért, mert északról, Sárospatakról többet szüreteltünk, lehet, hogy azért, mert jókor jött az a kis csapadék, amink volt, lehet, hogy jókor kaptuk el a szüretet. Nem tudom, jó volt a csillagok állása, na.