Nagyváradi Péter
Nagyváradi Péter sok szálon kötődik hozzánk, régi vásárlóinknak még a Kossuth téri boltunkból is ismerős lehet, ahol 2015-ig, az egyetemi évei alatt segített be. Most két saját borral tér vissza.

Pécsiként Villány vonzásában nőtt fel, a geológus és csillagász apja legalább olyan nagy hatással volt rá, mint Lili feleségének nagyapja, Diófási Lajos kutató, szőlészlegenda. A borboltos éveket gyakorlatok és utazások hosszú sora követte: dolgozott Sauskáékkal Villányban, volt a jobbkeze Mérész Sándornak az Etyeki Kúriánál, bejárta Új-Zélandot, utána Chilében folytatta, végül 2018-ban a Balaton mellett kötött ki.
A nagyobb volumenek és a kimért borászkodás után kereste az öreg szőlőskerteket és egy nyersebb, artizán irányt a borkészítésben. Saját neve alatt az első bora 2021-ben jelent meg, azóta is gondozza azt a közel 100 éves gyalogtőkés parcellát, ahonnan akkor szüretelt. Öt dűlőben, összesen két hektáron, Tihany, Monoszló, Füred és Pécsely határából válogat szőlőt. Mindegyik parcellában közös, hogy a lehető legtöbb teret engedi a természetes flórának, organikusan műveli őket. Mégis rend van a sorok között, már messziről nagyon jól festenek ezek a szőlők.

A borait egyértelműen „natúr” megközelítéssel készíti, de fontos pont, hogy a nagy volumenekhez köthető technológiai borkészítés fogásait is jól ismeri, ha szeretné, vissza tudna nyúlni hozzájuk. Ennek ellenére döntött úgy, hogy biztosíték nélkül, a lehető legkevesebb lépésből viszi el a borait a szürettől a palackozásig.
Takaros pince, 150 éves kosárprés, bejáratott hordók, tiszta ízekre épülő, gondosan házasított borok.
Az utóbbi években célzottan, főleg skandináv vidéken és Japánban fogytak el a borai, most 300-300 palackkal mi is hoztunk belőle.
Az ember és a természet kapcsolata és egyensúlya számomra fontos dolog, mint magánember is nap mint nap keresem ezt a nyugvópontot, ebben sokat segít a szőlőben és a pincében tanult türelem, alázat és nyitottság, vagy akárcsak egy séta az erdőben. Ezzel kapcsolatos a címke tartalma is, ahol a kép az öreg tőkés arácsi területen készült szüreti fotó alapján lett megalkotva, amit egy nagyon tehetséges, Loire-ban élő francia festő, Jules Maillard rajzolt meg– Nagyváradi Péter.

NAGYVÁRADI PÉTER"Perm" Chardonnay 2024
