„Mikor érkezik az új Infusio?” Ez az a kérdés, amit boltokban talán legtöbbször hallunk. A jó hír, hogy most! A 2006-os első évjárat óta fogalommá vált a Főapátság csúcsbora, mindig korán elfogy, mindig várni kell a következő évjáratra, így a 11. évjárat kapcsán a szüret végén kaptuk el Liptai Zsolt borászt. Ilyet sem láttunk még október elején: Zsolt arca kisimult volt és mosolygott. „Életem legnyugodtabb szürete volt a ’20-as. Minden időben, minden egészségesen, minden tökéletes állapotban érkezett a pincébe” – kezdte a beszélgetést...

… és 2018?

Küzdöttünk az elemekkel, emlékszem, egyik vasárnap délután a miattunk lezárt 82-es úton defektet szereltünk a megrakott pótkocsin, míg a másik szombaton a felborult traktorról mentettük a szőlőt, és csak esett, esett, esett, mint a Forrest Gumpban. Azután a rémálomból ajándékévjárat lett – szeptember közepén kidugtuk a fejünket a víz alól. Éppen a fehér szüret végére. Amikor a kékszőlők kerültek sorra, elmúlt a pánik, kisütött a nap, és vörösborban briliáns év alakult belőle. Komolyan mondom, addig belehaltunk, utána mulattunk – olyan vénasszonyok nyara következett, ami ajándék volt a cabernet franc és a merlot számára. Szóval felejthetetlenül szép véget ért a szüret és az igazi győztese éppen az Infusio lett, hiszen ezek a fürtök értek kint legtovább a kiegyensúlyozott őszi napsütésben…

Változott valami?

Öregedtek a tőkék. Ez a legfontosabb. 2003-ban telepítettük őket, 2006-ban szüreteltünk róluk először, és számomra felejthetetlen lett az első, a 2006-os évjárat. Nagyot szólt fiatalon, buja volt, mediterrán, de a fiatal tőkéknek köszönhetően rövidebb életű. Ha minden évjáratban készült volna, ez lenne a 13. évjáratunk, de valójában csak a 11. a sorban. 2010 és 2014 kimaradt. Évről évre érezhető az, hogy a tőkék „beérnek”, és talán sehol nem olyan fontos ez, mint a nagy vörösboroknál. A másik, ami változott, az az időjárás. 15 éve ötven nap volt egy szüret, most egy hónap alatt befejeztük, pedig igazán északi borvidék vagyunk. A meleg miatt mulyul a merlot, így több cabernet franc kell mellé, hogy a dinamika, az erő megmaradjon. Régen harmada volt a franc, most majdnem fele-fele az arány. Nem az a kérdés már, hogy mit keres a merlot és a franc ilyen hűvös vidéken – pedig a kezdetekben még Gál Tibor nyugtatott minket, hogy ha a Loire mentén ott vannak ezek a fajták, miért ne lehetnének Pannonhalmán is –, hanem az, hogy hogyan találjuk el a szüretet, hogy a fürtök erőtől duzzadó, nagy bort adjanak.

A borkészítésben is változtattál?

Az eddigi leghosszabb érlelést igényelte az Infusio, 19 hónapot volt fában. Azt érzem, hogy ahogy sűrűsödik a bor, nem tud előbb elkészülni. Kizárólag Trust-hordókat használtunk, első és második töltésűeket. Nagyobbrészt zempléni tölgyben érik a merlot, ezt egészíti ki 10% amerikai hordó. A franc pedig olyan hordókban mutatja a legszebb formáját, amelyek az ország több tájáról érkező, kevert dongákból épülnek. Kerülöm a zöld ízeket, ezektől a közepesen pörkölt hordóktól mindig ugyanazok az illatok és ízek jönnek: kiegészíti, de nem uralja azt, ami benne van. Fele mindig újhordó, de ugyanúgy kell hozzá a fele rész másodtöltésű is.

És a szőlőművelésben?

Ott semmi nem változik. Nem akarunk nagyobbak lenni, 45 termő hektárunk van, ez a teteje, most már csak megújulnak a szőlők ott, ahol szükséges, és ebben a megújulásban kicsit nagyobb szerepet kapnak majd a vörösbort adó fajták.