Tavasszal, május 10-én volt egy kis fagyunk. A hegyen nem tett kárt, a szoknya alján viszont pont elvégezte a hajtásválogatást, így itt már kevesebb munkánk volt, amikor beállítottuk a termést. Már csak három fajtával dolgozunk a Gyöngyivel: olaszrizlingünk van, magasan a hegy szoknyáján, ahol tiszta bazalt minden. Nagyobb, öklömnyi kövek és egészen elaprózódott kő – itt úgy mondjuk, kukoricabazalt. Traminink és sárgamuskotályunk van még a házhoz közel, ahol könnyen elérjük. Itt már vastagabb a termőtalaj, a kőnek is csak az elaprózódott részét hozza le az erózió.

Szeptember 10-én kezdtünk a traminivel. Azért azzal, mert könnyen elveszti a savait a napos déli lejtőjén ennek a sokszor forró bazalthegynek. Minden tőkét ismerni kell, folyamatosan kóstolni, hogy jó bort adjon.

Majdnem egy hónappal később, október 5-én válogattuk a muskotályt, és október 25-én az olaszrizlinget. Hosszú szüretünk volt, olyan páratlan év, hogy a rizling egy kisebb részét fent is hagytuk Gyöngyivel még egy hónapra. November 20-án 27-es mustfokkal szedtük a végét, ebből két üvegballonnyi félédes bor lett. Kivételesen.

Kézi szüret, többszöri válogatással tőkénként, ha kell, fürtrészenként. Kossuth prés, éjjel-nappal, finoman, óránként meghúzva. Tisztára ülepített must, spontán, lassan erjesztve. Van itt elég élesztő. Hordóban erjed minden, tisztára mosott használt „Kádárokban” meg néhány „maszek” 300-asban. December elejéig aztán nem nyúlunk hozzá. Nem szurkáljuk, nem kóstoljuk, csak feltöltjük, ha muszáj. Ekkor fejtjük először Gyöngyivel, szigorúan ketten, utána áprilisig megint nem piszkáljuk. Csak azért kóstolgatom ilyenkor, hogy tudjam, hogy dolgoznak az ízek. Figuláné, a Misi anyukája laborálja, aztán derítek, szűrök és megy a palackba.”