Prosecco – Velence szőlőskertje
Prosecco egy jól hangzó név. Amikor a pincér az étteremben, a házigazda az ünnepi asztalnál kérdő hanglejtéssel kiejti, hogy prosecco, mindenki széles mosollyal bólogat.
Persze az olasz egy olyan nyelv, amiben majdnem minden jól hangzik, de valahogy a prosecco csengésében, ritmusában kódolva van a frissesség, a pezsgés, a napsütés, az olasz életérzés. Csakhogy ez egy szlovén eredetű név. És ha mélyebbre ásunk, kiderül, hogy nem ez az egyetlen meglepetés a proseccóval kapcsolatban.
Reneszánsz villapark
Proseccót, a pezsgőt mindenki ismeri. Proseccóban azonban a legnagyobb borrajongók közül is csak kevesen jártak. Pedig Conegliano, a borvidék egyik központja mindössze fél óra autóval a velencei reptértől, és a lagunák városát összekötni a festőien szép hegyvidékkel tökéletes program egy hosszú hétvégére. Ez az a terület, ahol az Alpok viharos kőhullámai a tengerparti sík felé tartva megszelídülnek és szétaprózódnak. A délre néző, meredek domboldalakat szinte teljesen beborítják a gondosan ápolt szőlőültetvények, ahol mégsem, ott haragos zöld erdősávokat találunk. A völgyekben csatornahálózat vezeti el a hegyi patakok vizét és itt épültek azok a reneszánsz villák, ahová a gazdag velencei kereskedők nyaralni jártak. A Conegliano és Valdobbiadene között húzódó borvidék ugyanis történelmileg Velence szőlőskertje és üdülő övezete volt. A Palladio által tervezett paloták egy része ma borászatok otthonául szolgál és mondanunk sem kell, hogy ilyen környezetben átlényegül a „pincelátogatás” fogalma.
Proseccóból készítik Proseccóban és pezseg, mi az?
Ezt a gyanúsan könnyű kvízkérdést egészen 2009-ig lehetett értelmesen feltenni. Annak magyarázata, hogy miért veszítette el az értelmét dióhéjban magába foglalja a borvidék modern történetét. Proseccóból kettő van. Az egyik a Dolomitok lecsengése, félig hegy-, félig dombvidék, meredek lejtőkkel, hűvös éjszakákkal, szeles, napos időjárással. Ennek van történelme, ez harcolta ki a hírnevet. Ez mai nevén a Conegliano Valdobbiadene Prosecco Superiore DOCG. A másik ennek csupán adminisztratív kiterjesztése, egy nagy lapály, ami hagyományosan szántó volt. Ez a Prosecco DOC. Amilyen képeslapra illően szép a hegyvidék, olyan nehezen művelhető: a meredek dűlőkbe vágott teraszok géppel megközelíthetetlenek, így éves szinten 800 munkaóra is belemegy egy hektárba. Ezzel szemben a síkságon lustán nyújtózkodó szőlőtáblák karbantartása 150 órából is kijön. A DOC is okozhat kellemes meglepetést, de érdemes megjegyezni, hogy a DOCG az erősebb garancia a minőségre.
Márkamentés
Bár a prosecco elődje már Casanova emlékirataiban is feltűnik és a tartályos erjesztés technológiáját 1896-ban szabadalmaztatták, a ma ismert prosecco csak az ezredforduló környékén robbant be a nemzetközi köztudatba. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, amint futni kezdett a szekér, boldog-boldogtalan megpróbált rá felkapaszkodni. A márkabitorlás egyik leglátványosabb esete a 2006-ban piacra dobott Rich Prosecco nevű dobozos üdítő volt, ami Ausztriában készült és az aranyszínű csillámport leszámítva pucér Paris Hiltonnal reklámozták. A derék szőlőművesek és az egyre gazdagabb birtokok tulajdonosainak eredetvédelmi küzdelmét 2009-ben végre siker koronázta: a történelmi borvidék megkapta a DOCG-státuszt, a prosecco fajtát átkeresztelték glerára, és ezzel megszűnt annak lehetősége, hogy más borvidékeken készült borok címkéjén is találkozhassunk a prosecco névvel. Gyorsan tegyük hozzá, hogy miközben mások mohóságát elfojtották, a sajátjuknak szabad folyást engedtek azzal, hogy jelentősen kiterjesztették a borvidék határait (ma 100 palack proseccóból mindössze 13 származik a DOCG körzetből).
Erdei ösvény
Amikor azt mondtuk, hogy Proseccóból kettő van, nem mondtunk teljesen igazat. Van egy harmadik is: egy szlovénok által lakott falu Trieszt szomszédságában. Bármennyire meglepő, a prosecco egy szláv eredetű szó, prosec a helyi szlovén dialektusban erdei ösvényt jelent. A történelmi Proseccót, a mai DOCG körzetet legalább másfél óra autóút választja el Proseccótól, a falutól, így szinte biztosak lehetünk abban, hogy a név a faluról ragadt a szőlőre, aztán a szőlőről a borvidékre. A 2009-es DOC-toldással sikerült a káposztát begurítani a kecske szájába, és ma már elmondhatjuk, hogy Prosecco is Proseccóban van.
Új seprők
Prosecco ma egy életerős, tőkeerős, magabiztos borvidék. Bátran menetelnek a szárazabb kategóriák felé, dűlőt osztályoznak és válogatnak és nem utolsósorban lelkesen kísérleteznek. A kísérletek egy része a távolabbi múlt felelevenítésére és korszerűsítésére irányul. Ennek jó példája a kínálatunkba frissen beválogatott Gregoletto két bora, amelyek a seprőntartás révén a most divatos „őspezsgők”, a pet-nat és a methode ancestral világát idézik fel. Proseccóban ezt a technológiát „col fondónak” nevezték – magyarul: „az aljával együtt” -, de úgy döntöttek, hogy ez nem cseng elég jól és átkeresztelték „sui lievitire” (gyakorlatilag a sur lie olasz megfelelője). Az új kategória - Conegliano Valdobbiadene Prosecco Superiore Sui Lieviti DOCG Brut Nature - hozza a pet-natok kissé vad, markáns és izgalmas ízprofilját a hátrányok nélkül: az erjedés már leállt, nyitáskor nem tör ki szökőkútként a palackból és nem kell tartanunk a zavaró aromáktól.
Prosecco kizöldül - Glifozát-mentes övezet
Sokunknak van egy olyan érzése, hogy a 21. századra csúnyán lelaktuk a bolygónkat és a még visszafordítható folyamatokat haladéktalanul vissza kell fordítanunk. Az egyik történelmi bűnünk a termőföld kiszipolyozása az intenzív mezőgazdasági műveléssel, a monokultúrával és a vegyszerek mértéktelen alkalmazásával. A borágazatnak is van bőven miért vezekelnie, de arra büszke lehet, hogy rohamosan nő azok száma, akik mindent elkövetnek, hogy az általuk művelt szőlőskert újra a természet része legyen.
A 2011-ben elfogadott Szőlészeti Protokoll, amely a fenntartható művelés megvalósítását tűzte ki célul, 2019-ben fontos mérföldkőhöz érkezett: ekkor tiltották be az egyik legkárosabbnak tartott gyomirtó, a glifozát használatát. A Conegliano Valdobbiadene Prosecco Superiore DOCG így ma a legnagyobb egybefüggő terület Európában, ahol nem alkalmazzák ezt a vegyszert. Ugyanebben az évben indult az SQNPI minősítési program, azzal a vállalással, hogy 2029-re a borvidék minden birtokán a szükséges minimumra csökkentik a vegyszerhasználatot.
A Bortolomiol-fivérektől a Bortolomiol-nővérekig
Szigorúan véve a szőlő és a Bortolomiol-család története a 18. század közepén kezdődik, de ha a kapálós, kötözős, kacsozós generációkat átugorjuk, akkor ez valójában a birtokot jelenleg igazgató négy nővér szüleinek a története; a gründolás, a gürcölés, a modernizáció és a kettős könyvelés feladata nekik jutott. Az 1922-ben született Giuliano Bortolomiol volt az, aki frissen végzett borászként a második világháború következményeként elhagyott és feldúlt szőlőket látva elhatározta, hogy megmenti a borvidéket az elnéptelenedéstől, a szőlőműveseknek szakmai tanácsot, ösztönzést és munkát fog adni. A terv végrehajtására létrehozta a Confraternita Valdobbiadenét és hogy személyes példával járjon elől, két fivérével átvette apjától a Cantina Bortolomiol irányítását. Évtizedeken át előbb biciklivel, majd motorral, végül teherautóval járta a borvidéket, a tanácsadás mellett árulta a borait. Az 1950-ös évektől saját gyártókapacitását is megosztotta azokkal, akiknél hiányzott a technológia a pezsgőkészítéshez. Számtalan újítással gazdagította a tartályos erjesztés módszertanát és ő volt az, aki megküzdött a száraz prosecco létjogosultságáért. 2000. decemberében boldog emberként halt meg: a borvidék nemcsak életben maradt, de eljutott a világsiker küszöbére, a Bortolomiol név minden kontinensen ismertté vált és ma már senki nem vonja kétségbe, hogy egy prosecco lehet száraz is.
Örökségét négy lánya és a felesége viszik tovább töretlen sikerrel és példamutató környezeti és szociális érzékenységgel. A birtok magját jelentő Parco della Filandettát már 2008-ban átállították bioművelésre, a CO2-kibocsátás ellensúlyozására fákat ültetnek, az energiatakarékosság érdekében napelemeket telepítettek, a vízfelhasználást csapadékvíz felfogásával és újrahasznosításával csökkentik. A nyugat-afrikai Beninben oktatási programot támogatnak, amely nőket tanít arra, hogy miként indíthatnak üzleti vállalkozást, a Bandarossa termékcsaládból származó jövedelem egy részét pedig HIV-fertőzött anyák és gyerekeik kezelési költségeinek fedezésére fordítják.
A Bortolomiol családdal 2011-óta dolgozunk együtt, Prosecco választékunk sarokköve, igazi húzónév a borvidéken. Pár hektárnyi organikus művelésű saját szőlő mellett az alapanyag 60 termelőtől, közel 90 hektárról érkezik a présházba, Valdobbiadene központjába. A kóstoló legemlékezetesebb pezsgője a Bandarossa volt. A „Bandarossa”, vagyis „vörös szalag” az alapító, Giuliano Bortolomiol előtti tisztelgés. Az ő szokása volt, hogy a legjobb extra dry tételeket piros jelöléssel látta el és félretette a legkedvesebb barátainak.
CASE PAOLIN
Utunk második állomása a Piave folyótól délre fekvő Asolo DOCG vidék takaros családi pincéje, a Case Paolin volt. Az organikus birtok proseccója igazi felfedezés volt, 2016-ban akadtunk rá egy környékbeli borbárban. A hazaérkezés után rögtön hoztunk is belőle, az elmúlt hét évben pedig külföldi boros választékunk egyik legfontosabb borává vált, a birtok éves termelésén közel 10%-a nálunk fogy el. A Pozzobon sokgenerációs földműves család, a szőlő mellett vegyesgazdálkodással foglalkoztak, a selyemiparnak termeltek. A birtokot Emilio Pozzobon alapította 1970-ben, majd tíz évre rá már organikusan termelték a szőlőt. Azóta aktívan vezeti a pincét három fia: Diego, Adelino és Mirco. A 16 hektáros birtok borait rendszeresen isszuk és jól ismerjük, most mégis újra meglepett minket a tiszta, ízgazdag és mélyen gyümölcsös karakterük. Az Asolo Brut mellett jó felfedezés volt a ház új extra dry proseccója, a Campo dei Sass.
Case Paolin
CASE PAOLINCampo dei Sass Extra Dry (Bio)
GREGOLETTO - Új a választékban.
Kis, családi pince nagy hagyománnyal (az alapítás éve: 1600). 2021-ben bekövetkezett haláláig, a birtokot irányító Luigi Gregoletto több, mint 70 szüretben dolgozott. Az örökségét folytató családtagok továbbra is minden munkát kézzel végeznek (a palackozást is beleértve). A birtok legkülönlegesebb bora, az Il Familiare régi időkbe, családi összejövetelekre, helyi vendéglők hosszú asztalaihoz visz el bennünket. Szakít a tudománnyal és pontosan úgy készül, ahogy régen a „ház bora” készült, amit kizárólag családi körben, ismerősökkel ittak. Az összes lépést mi sem ismerjük, de annyi biztos, hogy a buborékok nem második erjedésből, hanem a must saját cukrából születtek. Az újbort frissen töltik palackba, még mielőtt berobban a tavasz. Amikor úgy áll a hold és úgy virágzanak a fák, a kezeletlen borok általában kirúgják magukat, fordulnak egyet a hordókban és a maradékcukor kierjed az utolsó grammig. Ezesetben mindez a palackban történik, a koronazár közben mozdulatlan, a buborék, a seprő, az erjedés ízei a palackban maradnak. Mondhatnánk, hogy kacsintás a natúrborok felé, de az időrend nem stimmel. Gregolettóék úgy tartják a legjobb, ha behűtött palackot nem rázzuk fel, a finoman ködös bort pedig óvatosan kancsóba fejtjük. A palack alján maradt kevés lé és sűrű seprő a tavaszi rizottó legjobb alapja.
SORELLE BRONCA
Egy találkozó a “Bronca lányokkal” minden alkalommal biztos pont, ha a környéken járunk. Antonella és Ersiliana birtoka területméret alapján messze a borvidék legkisebbjei közé tartozik, a pincében pedig szinte kizárólag a “felső polcra” szánt pezsgők készülnek. Saját 20 hektárnyi birtokukról szüretelnek, ami mellett nem vásárolnak és nem is adnak el szőlőt. Minden gyümölcs magashegyi területekről, a Conegliano-Valdobbiadene között húzódó domboldalakról érkezik. A pincénél a korai években kizárólag col fondo (azaz palackban erjedt, degorzsálatlan prosecco) készült, viszont a 2002-es évtől minden figyelem az eltérő dűlők eltérő karakterére összpontosul, a Sorelle Bronca a Particella válogatások kapcsán vált legendássá, amik még a borvidéki szabályozás előtt lefektették a dűlős prosecco kategória alapjait.