Minden borvidék végső álma, hogy az általuk készített bornak olyan hatása legyen, mint a madeleine süteménynek Marcel Proust nagyregényében. Vagyis amikor megpillantjuk a címkét, az egyedi palackot, amikor megérezzük az illatot, a jellegzetes ízt, akkor a belső moziteremben felvillanjon a táj, a hegyek, az erdők, a szőlők, a városok, a tengerpart, a szabadság, egyszóval egy boldog nyaralás emlékképei. A provence-i rozé egy fokkal még ennél is tovább megy: akkor is képes előhívni a boldog nyaralás képét, ha még soha nem jártunk a francia Riviérán.

A provence-i rozénak nagy utat kellett megtennie, hogy a palackozott tartalom felnőjjön a táj vonzerejéhez és hangulatához. A rozé, amely mostanában minden eladási rekordot megdönt, 2500 éves múltra tekint vissza, ám a legújabb technológia nélkül megvalósíthatatlan. Modernkori felemelkedése azzal kezdődött, hogy a második világháborút követő konszolidáció éveiben a Cote d’Azurt elárasztó nyaralók memóriájába boldog emlékként beégett a helyben termelt hűsítő, frissítő, színében minden más bornál szebb rozé. Ahhoz azonban, hogy világdivat legyen belőle kellett egy minden hájjal megkent marketing zseni, aki az olcsó és kevésre becsült helyi szomjoltót újracsomagolta és újrapozicionálta. Sacha Lichine volt az, aki összekapcsolta a vitorlázást, a tengert, a luxust a halvány barackszín provence-i borral. Talált hozzá egy könnyen megjegyezhető angol nevet és teremtménye önálló életre kelt. Ma önmagában a Whispering Angelből hétmillió palackot adnak el évente. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a tartós sikert a minőség alapozta meg: a provence-i rozé kifinomult, arisztokratikus bor, nemcsak csomagolásban választja el egy világ más borvidékek rozéitól.   

Nincs még egy borstílus, ahol a kiválóság ennyire a visszafogottságon, a mértéktartáson múlna. A nagy fehér- vagy vörösborok egyéniségének ereje és szépsége sokszor maga alá gyűri az embert; a rozé ellenben azzal bűvöl el, hogy annyira finom és zavartalanul iható, hogy szinte észre sem vesszük, máris lecsúszott egy újabb korty. Az a rozé, amelynek személyisége felhívja magára a figyelmet rossz rozé. Nagyságának titka a lekerekítettségben és a finom árnyalatokban rejlik, és ezt Provence-on kívül nem sok helyen értik. A jó provence-i rozé a legkönnyebben iható bor, minden kiszögeléstől, éltől mentes, a korty akadálytalanul gurul, a palack villámgyorsan ürül.

Amilyen könnyen csúszik, olyan nehéz előállítani. A tökéletes rozéhoz úgy kellene megcsapolni a szőlőhéj zamat- és illatanyagait, hogy közben a szín és a csersav csapja zárva marad. A rozé voltaképpen fehérbor kékszőlőből, így a technológia is fehérboros: kíméletes préselés, oxigénmentes környezet és hűtött erjesztés. A becsvágyóbb rozék esetében ehhez járul a seprőntartás, esetleg rövidebb hordós érlelés, ami dúsabbá, krémesebbé teszi a textúrát. De ezzel is csínján kell bánni, hiszen az ideális rozéból semmi nem lóghat ki, legfőbb értéke az egyensúly és az elegancia.

A rozékkal kapcsolatban sok félreértés él a köztudatban, külön balszerencse, hogy egyik sem nevezhető légbőlkapottnak. A világ még rózsaszínben sem fekete-fehér.

A rozé gyökértelen, modern kacat

A rozé valójában a borok szakócaköve, az egyik legősibb bortípus. Ha pusztán a színt nézzük, akkor az európai civilizáció kezdetén mindenki rozét ivott. Az ókori Görögországban és Rómában egyre ment, hogy fehér vagy kék, a szőlőt vegyesen termesztették és egybeszüretelték. A sötét héj megfogta a fehér lét, így a bor piros lett. A klasszikus etikett szabályai szerint a bort vízzel illett hígítani - tisztán csak a barbárok itták -, és ezzel meg is érkeztünk a rózsaszínhez.

Persze a rozé nemcsak szín. Két és fél évezredes evolúció után 2005 környékén bukkant fel először az, amit ma a rozé etalonjaként fogadunk el és amin jelenlegi kultusza alapul: a barackszínű, szigorúan száraz, arisztokratikusan kifinomult, haute couture palackokba bújtatott provence-i rozé.

A rozé úgy készül, hogy összekeverik a fehéret a vörösborral

Az ókorban ez alapvetően igaz volt, hiszen, mint láttuk, nem volt szín szerinti szüret. Azóta sok víz lefolyt a Tiberisen. Ma kétfajta rozékészítés dívik: a saignée módszer és a héjonáztatás. Az előbbinél két legyet ütnek egy csapásra: préselés után lefejtik a tartály tetejéről a kékszőlő levét,  ebből egy vékonyabb, halványabb bor lesz, a rozé, a koncentráltabb maradék pedig folytatja az útját egy fajsúlyosabb vörös felé. A második módszernél kimondottan rozé a végcél; ilyenkor a lé, a héj és a gyümölcshús egy-két órát együtt áznak, így a lé kap némi extra ízt és színt. Ez utóbbi a provence-i megoldás és az így elérhető minőség és jelleg döntő szerepet játszik abban, hogy a rozéfogyasztás világszerte megállíthatatlanul nő.

Rozét készíteni gyerekjáték

Ez egy olyan tévedés, amit sajnos sok borász oszt, így aztán táplálják is. Az igénytelen, karcos, édes vagy savanyú rozék ennek a hozzáállásnak a következményei. Az igazi rozé nem melléktermék, nem a vörösbor híg leve - a provence-i semmi esetre sem. A rozékészítés komoly szakértelmet és tapasztalatot feltételez, sőt, talán nincs még egy bor, amelynek előállítása nagyobb precizitást igényelne. A provence-i rozéhoz tökéletesen megválasztott szüreti időpontra, makulátlan szőlőre és minden részletre kiterjedő technológiai fegyelemre van szükség.

A rozé a ropogós savak bora

A sav a borok egyensúlyának kétségtelenül az egyik központi eleme, a frissesség azonban nem a mennyiségéből, hanem a minőségéből fakad. Minél szorosabb és szervesebb a savak kötődése a bor egyéb alkotóelemeihez, mint például a gyümölcs és a textúra, annál meggyőzőbb az eredmény. A frissesség a szőlőben születik, a gyümölcsbe íródik és az érési folyamat határozza meg – a borászoknak az a feladata, hogy megtalálják, feltárják és megőrizzék. A kifinomult és elegáns provence-i rozétól mi sem áll távolabb, mint a félig érett szőlő maró, metsző savai.

A rozé egynyári virág

A rozé tagadhatatlanul kötődik a nyárhoz és tagadhatatlan, hogy túlnyomó többségüket nem sokéves érlelésre szánják. De hiba lenne azt hinni, hogy a rozé csak nyáron eshet jól, mint ahogy az sem igaz, hogy 12 hónap alatt lejár a szavatossági ideje. Az eltarthatóság tekintetében vannak egészen extrém példák, mint például a Viña Tondonia Rosé Gran Reserva, amelyet 4 éven át érlelnek hordóban és tízévesen még fiatalnak számít. De a Château d’Esclans hordós érlelésű rozéival sem kell kapkodni, nem a szüretet követő tavasszal futják életük formáját. Egy komolyabb rozé egyévesen többet mutat, mint a frissen piacra kerülő utódja.

Minél halványabb, annál jobb

Ezért a babonáért a provence-iakat terheli a felelősség, mivel az itteni rozék színe az alig érzékelhető barackhéjtól az alig érzékelhető lazacig terjed. A sápadtság azonban nem a minőség mutatója - sőt, ahogy a halvány rozék népszerűsége emelkedni kezdett, egyes borászok kimondottan rámentek az elszíntelenítésre, aminek aztán majdnem színtelen, majdnem szagtalan, majdnem íztelen bor lett a következménye. Az azonban kétségtelenül igaz, hogy a halvány árnyalat a modern provence-i rozé védjegye.  

A provence-i rozé drága

Valójában nincs még egy műfaj a borban, ahol a legdrágább annyira elérhető lenne, mint a rozék esetében. Provence olyan a rozénak, mint Burgundia a pinot noirnak vagy Bordeaux a cabernet-nek. Márpedig egy palack Romanée-Conti árából autót vehetünk és egy Château Latourból is kijön egy szerényebb családi nyaralás. Ezzel szemben a legjobb provence-i rozék árából legfeljebb egy márkás strandpapucsra futná.  

Château La Coste

A már régóta ismert márkák mellett szeretnénk évről évre új borokat bemutatni Provence-ból. Rendszeresen kóstolunk a borvidék „nagy öregjeitől” is, de mi inkább az elegáns, tetszetős, modernebb stílust szeretjük, és az is fontos számunkra, hogy organikusan gazdálkodó birtokoktól vásároljunk. A Château La Coste borait először Francis Mallmann argentin séfnél láttuk, ő jegyzi a birtokon működő szabadtüzes konyhát.

A Château La Coste egy ír ingatlanfejlesztő és szállodatulajdonos, Patrick McKillen szerelemgyereke, akinek nemcsak nagyívű elképzelései vannak, hanem a kivitelezésükhöz szükséges végtelenített hitelkerettel is rendelkezik. A birtokhoz 200 hektár szőlő tartozik, de pusztán borászatnak még a legcsőlátóbb borrajongó sem nevezné. A megszámlálhatatlan épületet a legnagyobb kortárs építészek jegyzik, köztük Frank Gehry, Jean Nouvel és Richard Rogers, a szoborparkban többek között Alexander Calder, Louise Bourgeois és Ai Weiwei műveivel találkozhatunk. Az elmúlt hetekben a Château La Coste azért szerepelt a hírekben, mert a kiállítási tárgyak köre Bob Dylan legújabb művével, egy vasúti kocsiból kialakított mobilszoborral gazdagodott. A szállodán és a 28 bérelhető villán kívül 4 étterem üzemel a birtokon, az egyiket a világhírű argentín séf, Francis Mallmann vezeti.

Az Aix-en-Provence és a Luberon Nemzeti Park között elterülő hatalmas szőlőültetvényt organikusan, a biodinamika elveinek megfelelően művelik. Az összesen 10.000 m² hasznos területű borászat a felszínen két, félbevágott henger alakú fémszerkezetből áll, a pincét pedig 17 méterrel a föld alatt alakították ki.

Château La Coste Rosé 2021

Klasszikus, elegáns, igazi provence-i rozé. Alapanyaga túlnyomórészt grenache és syrah. Viszonylag teltebb rózsaszín. Az illat intenzív, üde és csábító, őszibarackkal, körtével, áfonyával és málnával. Kóstolva is gyümölcsös és ízgazdag, ásványos, krémes maggal, jó szerkezettel. Az élénk savak hosszan kitartják az árnyalatnyi cserességet is mutató lecsengést.

Château d’Esclans

Sacha Lichine, egy bordeaux-i château-tulajdonos család sarja 2005 környékén vette a fejébe, hogy elkészíti a világ legjobb, egyúttal legdrágább rozéját. A kivitelezést Patrick Léonra, a Mouton Rothschild nyugállományú főborászára bízta, a marketinggel pedig a karib-tengeri yacht-tulajdonosokat célozták meg. 

A csúcsra pozicionált rozé, a Garrus végül nekik is túl drágának bizonyult, ám olcsóbb párja, a Whispering Angel világsiker lett és ezzel kezdetét vette a provence-i rozé-őrület. A Léon által kidolgozott receptet azóta rengetegen átvették: az aromagazdagság érdekében teljesen érett szőlőt szüretelnek, az oxidációnak bogyóválogatással és állandó hűtéssel veszik elejét, kerülik a túlextrahálást, a bor szövetét seprőntartással gazdagítják és finomítják, sőt, a drágább borok esetében a hordós érleléstől sem riadnak vissza. A pálmafás, angyalkás dekor ellenére a Château d’Esclans borok kimérten elegánsak, szikárak, klasszikus stílusúak.

Whispering Angel 2021

Bár ez a világ leghíresebb rozéja, nincs benne semmi hivalkodó, kimondottan elegáns, finom árnyalatokban gazdag, jól strukturált, kiegyensúlyozott bor. Az illatban narancs- és limehéj, erdei szamóca, rózsaszirom és rozmaring. Kóstolva viszonylag telt és krémes, pirosbogyós gyümölcsökkel és édes fűszerekkel. Élénk savak és teljesen száraz lecsengés, grapefruitra emlékeztető fanyarsággal. Nehéz egy pohárnál megállni.

Figuière

A Figuière 1992-ben került a Combard család tulajdonába. Alain Combard, egy híres Chablis birtok, a Domaine Laroche társalapítója 22 év után döntött úgy, hogy megadja magát honvágynak és visszatér szülőföldjére, Provence-ba. Chablis-ban szerzett tapasztalataira építve azt a célt tűzte ki, hogy a rozéból is a nagy bort farag. Az azóta elért sikerek, a borai által kivívott rang őt igazolta. 

A birtokot ma már három gyermeke irányítja, ugyanazzal az elkötelezettséggel és ugyanabban a szellemben. A borászat hitvallása semmit nem változott:

„A jó bor a szőlőben születik, és a jó szőlőnek élő talajra van szüksége. A pincében csak segítjük a természetet, az emberi beavatkozás minimalizálására törekszünk. Tiszteletben tartjuk a természet erőforrásait, az erjedést nem irányítjuk és nem sürgetjük, kerüljük a fölösleges lépéseket, időt adunk a folyamatoknak, védjük minden parcellánk és fajtánk eredetiségét. Azt szeretnénk elérni, hogy a boraink a Massif des Maures palás kőzetének tisztaságát idézzék.”

Figuiére Mediterrannée Rosé 2021

Kínálatunk jolly jokere, a provence-i rozék svájci bicskája. Gyümölcsös, üde és könnyen fogyasztható. Az illatban őszibarack, narancshéj és eper, a krémes, viszonylag telt és jó szerkezetű kortyhoz frissítő savak és kellemes, barackmagot idéző fanyarság társul a lecsengésben. Kifinomult, egyúttal barátságos bor.

Figuiére Premiere Rosé 2021

Évek óta az egyik legjobb provence-i rozé. Kiválóan egyensúlyoz az arisztokratikus távolságtartás és a gyümölcsös, kényeztető közvetlenság között. A trópusi gyümölcsök és az alig érett őszibarack mellett finoman citrusos, illetve marcipánosan fanyar aromákat kínál. A krémes szövethez, vibráló savakat kapunk az életteli, izgalmas kortyban.

Mas de Cadenet

A Mas de Cadenet tavaly szerepelt először a kínálatunkban, és idén is két bort hoztunk tőlük, a rozé mellett egy vörös syrah-grenache házasítást. A birtok 1813-ban került a Negrel család tulajdonába, jelenleg a hetedik generáció, Maud és Matthieu vezetik.

A Sainte-Victoire-hegy Cézanne festményeinek visszatérő motívuma, egyúttal Provence egyik legjobb terroirjának névadója. Az eredetvédelmi körzet valamennyi termelője organikus művelést folytat. A Mas de Cadenet 60 hektárnyi szőlője 250 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el, déli kitettséggel. 2013 óta rendelkeznek bio minősítéssel, a tőkék átlagéletkora 35 év, a legidősebbek már 70 év felett járnak. A tőkék kora kulcsfontosságú tényező a borok állandósága és minősége szempontjából. Meghatározó termékük a rozé, de készítenek vörös- és fehérbort is.

Mas de Cadenet Cotes de Provence Sainte-Victoire Rosé 2021

Az átlagnál is halványabb színű, elegáns, törékeny és friss. A házasításban a borvidéket meghatározó három fő fajta, grenache, cinsault és syrah viszik a prímet. Nagyon tiszta, puritán, természetes aromákat kínáló bor. Az őszibarackos, citrusos, barackmagos díszítő jegyek mellett szinte sós a korty. A lecsengés az élénk, de csöppet sem éles savaknak köszönhetően üdítően friss és száraz.