Rioja
Az időt, mint üveggolyót megkapod
Tudjuk, az idő pénz, tudják a borászok is, ezért mérik olyan szűken. Így aztán egy átlagos fogyasztó leélheti az egész életét úgy, hogy az érett bor fogalmát csak hírből ismeri. És amíg csak hír, hiszi is, meg nem is. Pedig az egyik legnagyobb varázslat, amit bor nyújthat, az a csodálatos metamorfózis, amin évek, évtizedek alatt átmegy. A hernyótól a bábon át a pillangóig. A csillagok szerencsés együttállása mellett. Feltéve, hogy eleve pillangónak született.
Rioja több szinten is az időről szól. Kevésbé köztudott, de érési potenciál tekintetében minden más vörösbort felülmúl. Mostanában minden évre jut legalább egy exkluzív bemutató, amikor valamelyik nagynevű riojai borászat 100-150 éves palackokat húz elő az archívumból. Hogy aztán ezeket csak a megtiszteltetéstől elérzékenyült kritikusok látják-e szépnek, vagy valóban van élvezeti értékük, soha nem fogjuk megtudni. De ha sok ilyen beszámolót elolvasunk, érzékelni fogjuk, hogy az 1930-as és 40-es években készült borok által kiváltott elragadtatás már semmiképpen nem lehet mímelt. Nem kézzel színezett fekete-fehér képeslapok, hanem napsütötte, illatos, hangos életjelenetek.
Ikerbolygók
Rioja az öreg tőkék, a hosszan érlelt borok és a hagyományos technológia földje. Ha megpróbáljuk egyetlen képletbe sűríteni, akkor azt mondhatjuk, hogy Rioja egyenlő tempranillo plusz amerikai tölgy szorozva az érlelési idővel. Amikor egy tradicionális rioját kóstolunk, az olyan, mintha egy 19. századi bordeaux-i került volna a poharunkba, azzal a különbséggel, hogy nem cabernet-ből, hanem tempranillóból készült és nem francia, hanem amerikai tölgyben érett.
Rioja és Bordeaux, mint két ikerbolygó, a pályájuk együtt mozog. Bár talán helyesebb lenne napról és holdról beszélni, minthogy a történelem nagy részében Bordeaux ragyogott fényesebben, Rioja csak visszatükrözte a fényt. A föníciaiak, a rómaiak, az angolok, a mórok és a hollandok vendégszereplése után 1863 az az időpont, amikor a két borvidék pályája összekapcsolódik és a közös rendszer mindenki számára láthatóvá válik. Ekkor érkezik meg Bordeaux-ba a filoxéra, Riojába a vasút.
A método Riojano az 1830-as évektől kezdett kialakulni és alapvetően a bordeaux-i módszerek átvételét jelentette. Bogyózás, tartályhigiénia, fejtés, derítés és hosszú hordós érlelés – ez akkor mind forradalmi újításnak számított. Amikor a filoxéra az 1860-as években elérte Franciaországot és a lisztharmattal karöltve másfél évtized alatt gyakorlatilag megfelezte a termőterületet, a método Riojano már olajozottan működött. Logikus volt, hogy a kiesés pótlására a francia kereskedők Spanyolországhoz forduljanak.
A robbanásszerűen megnőtt kereslet robbanásszerű fejlődést hozott Rioja számára. A legismertebb bodegák többsége ebben az időszakban jött létre: Marqués de Murrieta (1852), Marqués de Riscal (1858), Montecillo (1872), Berberana és López de Heredia (1877), CVNE (1879), Bodegas Riojanas és La Rioja Alta (1890), Bodegas Palacio (1894), Paternina (1896) és Bodegas Bilbaínas (1901). Rioja, némi túlzással, a francia érdekszféra része lett. A borok elnevezését is a célpiac diktálta: Cuvée Médoc, Cepa Sauternes, Viña Gravonia, Cepa Borgoña, Viña Medokkia, Royal Claret, Château Ygay.
Bár a francia piac felvevőképessége a filoxéra vész múltával jelentősen visszaesett, a brit piacé annál inkább megnőtt. Rioja megmaradt a bordeaux-i olcsóbb és megbízhatóbb alternatívájának. A lendület, az igényesség, a ragaszkodás a minőséghez egészen a hatvanas évekig kitartott. A következő évtizedben aztán magával ragadta Rioját a tömegtermelés és mélybe rántotta az árspirál: egyre igénytelenebb borokat forgalmaztak, egyre olcsóbban. A diszkontcsapdából csak az ezredforduló környékén sikerült kikapaszkodniuk. De egy jó Rioja a mai napig olcsóbb, mint francia vagy olasz riválisai.
Kétség sem férhet hozzá: a Rioja név újra régi fényében ragyog. A világ legolvasottabb bormagazinja, az amerikai Wine Spectator 2013-ban egy rioját választott meg az év borának (CVNE Imperial Gran Reserva 2004), majd 2020-ban ismét: ezúttal a Marqués de Murrieta 2010-es Castillo Ygay Gran Reservája került a TOP 100-as lista élére. Ma, amikor a nagy bordóiak befektetési eszközzé váltak, amiket bontatlan ládákban légkondicionált bunkerekben tárolnak, érthető, hogy azok, akik érlelhető és érett borokra vágynak, amit alkalomadtán meg is lehet inni, Riojához fordulnak.
Rioja-alsó, Rioja-felső, Baszk-Rioja
Rioja Spanyolország északi részén fekszik, alig 100 kilométerre az óceántól és 150 kilométerre a francia határtól. Az Ebro völgyében terül el, nagyjából kelet-nyugati tengellyel, egy 140 km hosszú és 40 km széles téglalapban. Északról a Sierra Cantabria hegység határolja és óvja az Atlanti-óceán felől érkező zord időjárástól, a meleget dél-keletről kapja: a folyóvölgyben egészen idáig felkúsznak a mediterrán légáramlatok.
Több, mint 65 ezer hektáron termesztenek szőlőt – ez annyi, mint a teljes magyar termőterület és kétszerese az új-zélandinak. A borvidék három körzetre oszlik: Rioja Alta, Rioja Alavesa és Rioja Baja (Oriental). A három körzet valójában kettő, Rioja Alta és Rioja Alavesa domborzatilag és klimatikusan összetartoznak, szétválasztásuknak etnikai és közigazgatási okai vannak.
A baszk Alava tartományhoz tartozó Rioja Alavesa a legkisebb, a legészakibb és a legmagasabban fekvő körzet (Laguardia városának tengerszint feletti magassága 635 méter). Hűvösebb és csapadékosabb, ezért itt nehezebb az érettséget elérni, ugyanakkor jobbak az esélyek a kiemelkedő borok készítésére.
Rioja Alta, Logroñótól nyugatra fekszik, és ez Rioja szíve. Bár van néhány magasabban fekvő dűlője, az éghajlata melegebb és szárazabb, mint Rioja Alavesáé, ugyanakkor határozottan hűvösebb, mint Rioja Bajáé. Eszményi feltételeket kínál a tempranillo számára: nem túl hideg ahhoz, hogy az érés igazán veszélyben forogjon, és nem túl meleg ahhoz, hogy elégjenek a savak.
Rioja Baja Logroñótól keletre fekszik, és némileg függeléknek hat. Néhány éve a lealacsonyítónak gondolt „alsót” „keletre” cserélték, így most Rioja Oriental a hivatalos elnevezés. Alacsonyabban fekszik, és többet kap a mediterrán hőségből. Ez a borvidék biztonsági tartaléka. Itt a tempranillo dominanciája nem olyan erős, felzárkózik mellé a melegigényesebb garnacha. Hagyományosan ebből a körzetből érkezett az érettebb szőlő, ami feldúsította és kikerekítette a riojákat.
Tablók mozaikból
Rioja a kisgazdák és a nagypincék hazája. 16 ezer tulajdonos 120 ezer dűlőben 65 ezer hektáron metszi a szőlőt. Vagyis az átlagos birtokméret 4 hektár körül van. A sok kis mozaikból aztán gigantikus tablók születnek. Egy-egy nagyobb borászatnál a birtokbornak számító reservából évjáratonként többmillió palack is készülhet. Ma már gyakrabban találkozhatunk olyan borászatokkal, ahol nagyobb az aránya a saját művelésű szőlőnek – sőt, a Marques de Murrietánál például egyáltalán nincs felvásárlás -, Rioja hőskorában a szőlőművelés és a borkészítés teljesen elvált: az egyik oldalon voltak a szőlőt termesztő kisgazdák, a másik oldalon a szőlőt feldolgozó nagypincék. Ez a rendszer okozta a minőség visszaesését az 1970-es években: a kereslet fellendülése nyomán új területeket telepítettek be, és mivel a gazdákat kilóra fizették, semmi nem ösztönözte őket arra, hogy a minőségre is figyeljenek.
Bár ma már egyre több borász szeretné a kiemelkedő területeinek termését önállóan palackozva látni, a dűlőválogatott bor kuriózum. Ennek egyrészt az előbbiekben vázolt szőlőműves/borászati üzem szétválás az oka, másrészt a bordeaux-i modell átvétele. Bordeaux-ban a kiszolgáltatottságot az évjáratok szeszélyeinek enyhíteni lehetett azzal, hogy több fajtával dolgoznak. Riojában nemcsak a több fajta, hanem a három alkörzet eltérő adottságai is segítettek a minőséget egalizálni. Ez a fajta legózás, a bor végső jellegének kialakításában vállalt emberi szerep élesen elüt a burgundi megközelítéstől, ami a földrajzi és talajtani adottságokat egyfajta istenadta állandónak tekinti, és sem a fajtákkal való variálást, sem a dűlők házasítását nem engedélyezi. Az utóbbi időkben azonban felerősödött az a hang, hogy mivel a tempranillo nem egy erős karakterű fajta, hanem a pinot noirhoz hasonlóan érzékenyen reagál a talaj, a fekvés és a mikroklíma változásaira, ezért inkább a burgundi modell felé kellene nyitni, és a kiemelkedő adottságú dűlők termését önállóan palackozni.
Tér az idő ellen
Mint láttuk, egy ortodox rioja sok tekintetben egy 19. századi bordeaux-ihoz hasonlít, csak nem cabernet-ből, hanem tempranillóból készül és nem francia, hanem amerikai tölgyben érik. Vannak, akiknek ebből a képletből fájóan hiányzik a terroir, a termőterületek egyedi adottságainak elismerése.Riojában a minőségi kategóriák teljes egészében az érlelés hosszán alapulnak. A crianza egy év hordós és egy év palackos érlelést jelent. A reserva plusz egy évet a crianzához képest (mindegy, hogy hordós vagy palackos érlelés). Végül a gran reserváknak legalább 5 éves érlelésen kell átesniük, ebből minimum két év a hordó. A „legalább” szó szerint értendő: az ortodox vonalat képviselő Lopez de Herediánál az aktuális Reserva-évjárat a 2010-es, a gran reserva pedig 2001-es.
2015 novemberében az ifjabb generáció képviselői, Telmo Rodriguez vezetésével, egy kiáltványt fogalmaztak meg. A fő célkitűzések között szerepelt, hogy az érlelés hossza helyett a terület legyen a minőség fokmérője, hozzanak létre dűlőalapú osztályozást és vegyék át a háromszintes burgundi termékpiramist. A szövegezés udvariassága ellenére nyilvánvaló volt, hogy ez teljes paradigmaváltást jelentene: a számtalan tételből összeszerkesztett brand identitás helyére a termőhely jellegének torzításmentes közvetítése kerülne.
Némi fejvakarás után a hegyközség meglepően gyorsan reagált: a 2017-es évjárattól három új, földrajzilag meghatározott kategóriát vezettek be. A piramis csúcsán a Viñedo Singular borok találhatóak. Ezeknél a dűlőválogatott tételeknél a kézzel szüretelt szőlőnek legalább 35 éves ültetvényről kell származnia, a terméshozam nem haladhatja meg a hektáronkénti 50 mázsát, és a boroknak át kell esniük egy érzékszervi teszten.
Majd az idő eldönti, hogy ezzel az új iránnyal gazdagodik-e a borvidék, annyit azonban már most leszögezhetünk, hogy Rioja ugyan a hagyomány bástyája, de nem élő kövület.
Lopez de Heredia Viña Tondonia Reserva 2010
A 110 évvel ezelőtt betelepített Tondonia dűlő az Ebro jobb partján fekszik és a teljes terület a Lopez de Herediához tartozik. A Viña Tondoniák mindig összetett, pikáns és élénk borok, de ebben a kiemelkedő évjáratban a szokásosnál teltebb és mélyebb. Az illatban már felsejlenek a tercier jegyek, de még él a gyümölcs is. Narancshéj, szarvasgomba, dohány és humusz mellett kék szilvát és áfonyát mutat. Kóstolva koncentrált, ám egyáltalán nem testes vagy súlyos. Az élénk savakhoz, csiszolt csersav társul a finisben. Komoly, elgondolkoztató, eredeti stílusú bor. Nem mintha hiba lenne most felbontani, de jó tudni, hogy minden Tondonia Reservában legalább 30-40 éves potenciál rejlik.
Marques de Murrieta Rioja Gran Reserva 2015
Elég egyszer beleszagolni, hogy érezzük, ez egy ünnepi bor. Nem intenzív, nem gyümölcsös, nem tölgyfás, hanem mély és fókuszált. Nyugodt és nemes. Az alkotóelemek egy irányba tartanak, a teljes harmónia ígéretével. Az illatában málna, narancs, feketecsokoládé, dohány és szójaszósz. Erős közepes test, érett, kerek sav, szépen beépült tannin. Percekig tartó lecsengés. Ebben az évben nem készült Castillo Ygay Gran Reserva Especial, így a legjobb terület termése is ebben a borban kötött ki. Remekmű. (James Suckling: 98 pont)
Pazo Barrantes Albariño 2019
Minden idők egyik legjobb albariñója. A borászat két évet kihagyott, hogy a teljesen újragondolt felfogásban készült Pazo Barrantes első évjárata tökéletes palackérettségben kerüljön piacra. 35 éves tőkék, homokos fedőréteg, gránitos altalaj. 2 hónap seprőn érlelés acéltartályban, majd a bor 85%-a újabb 7 hónap tartályos érlelést kapott, míg a fennmaradó 15% akáchordóban érett.
Elegáns, kifinomult és érdekes bor. Aromáiban őszibarack kompót keveredik sóban eltett citrommal, az édesebb jegyek játéka a határozott sóssággal felejthetetlen élménnyé teszi. A bor szövete vastag és bársonyos, teljesen varratmentes. Végtelen lecsengés. Nagy bor.
Felkerült a Wine Spectator aktuális TOP 100-as listájára, a Robert Parker-féle Wine Advocate pedig 94 pontra értékelte.
Castillo Ygay Gran Reserva Especial 2011
Mintha Gróf Széchenyi István lenne hivatalos hozzánk vacsorára. A Castillo Ygay egy személyben alapítóatya, legenda és máig aktív akadémikus. A modern Rioja időszámításának kezdetét az Ygay birtokra telepített szőlők jelölik ki 1825-ben. A Castillo Ygay Gran Reserva Especial első kereskedelmi forgalomba került évjárata az 1877-es volt (ugyanezzel a címkével!), és a mostanit megelőző évjáratot, a 2010-est a Wine Spectator az Év Borának választotta meg.
A 2011-es Gran Reserva Especial 84 százalék tempranillóból és 16 százalék mazuelóból (cariñena) készült. A szőlőt a 485 méter magasan fekvő La Plana parcellából szüretelték 70 éves tőkékről. A tempranillo 28 hónapig érlelődött amerikai tölgyfahordóban, a mazuelo ugyanennyit francia barrique-ban. Makulátlan egyensúly és elegancia jellemzi, miközben nagyon fiatalnak és élénknek hat (alig hihető, hogy hat évet töltött már palackban). Mámorítóan illatos, komplex bor. Pipadohányos, antik bútoros, édes fűszeres jegyek keverednek Fekete-erdő tortára, narancshéjra, málnára és borókabogyóra emlékeztető aromákkal. Nagyon hosszú, árnyalatokban gazdag, pikáns lecsengés bársonyos tanninnal.
Kétség sem férhet hozzá
