Robert Gilvesy - Szent György-hegy
A 18. századi alapokra épült Esterházy présházban állandóan kísérletezés zajlik. Fiatal és világlátott csapat dolgozik Robert mellett, nagy a mozgás szüret közben, sok ötlettel, hozzá organikus alapanyaggal, kis tételekkel. Ezért jelentkezik Robert minden évben valami újjal.
Az egész egy szűretlen furminttal indult a 2015-ös évjáratból, Próbaüzemnek hívták és hetek alatt elfogyott. Ezt követte a Terra, most pedig itt a Pixu. Hosszú szüreti napokon született a becenév, a kollégák így nevezték Robert kísérletező borait egészen addig csak szóban, amíg valaki fel nem írta az egyik hordóra. Onnantól nem volt kérdés, hogy így fogjuk nevezni Robert stílusgyakorlatait a 2019-es évjáratból. Két fajta, azonos terület és szüreti nap, organikus művelés, feldolgozás kén nélkül, spontán erjesztés, palackozva kevés beavatkozással

A címke Gilvesy Ilka munkája, rajta a nagy szakállú szüretelő borásszal.
Szép és egyben robosztus mindkettő. Ízzel teltek és vibrálóak, élnek. Igyekeztünk a legkevesebb beavatkozásra törekedni. Az alapanyag organikus, a feldolgozáskor ként sem használtunk, az erjedés spontán, az olaszrizling enyhén szűrve, míg a rajnai rizling szűretlenül lett letöltve. – R.G.

Pixu Rajnai Rizling 2019
Szent György-hegy, vulkanikus alap, bazalt kő, 10-15 éves tőkék, organikus művelés. Kézi szüret szeptember 18-án, majd préselés után spontán erjedés tartályban. Az érlelés kétharmada ugyanígy tartályban, míg egyharmada használt 500 literes hordóban folytatódott kilenc hónapon át.
Szűretlen, derítetlen palackozás 2020. szeptember 9-én.
készült összesen: 1200 palack
Pixu Olaszrizling 2019
Szent György-hegy, vulkanikus alap, bazalt kő, 10-15 éves tőkék, organikus művelés. Kézi szüret szeptember 18-án, majd préselés után spontán erjedés tartályban. Érlelés használt öthektós hordóban fél éven át. Palackozva derítetlenül, enyhe szűrés után 2020. szeptember 9-én.
készült összesen: 1200 palack