huen
Belépés
Bortársaság
Bortársaság
Kosár

A kosár üres

Szepsy 2017 - Bortársaság magazin

Szepsy 2017

Hosszú várakozás után végre megérkezett a boltokba az utolsó 17-es Szepsy dűlős bor is. A választék teljes, így minden fontos információt összegyűjtöttünk róluk egy helyre. Mindent, amit az évjáratról, dűlőkről és a borokról tudni érdemes.

Mindent, amit az évjáratról, dűlőkről és a borokról tudni érdemes.

Az évjárat

„Az utóbbi idők leghidegebb tele volt a tizenhetes, mégis meglepően korai rügyfakadással indult az év – már május 30-án virágba borultak a tőkéink. Minden szempontból klasszikus évjárat: sok napsütés, hideg éjszakák, hűvös hajnalok, elegendő csapadék, az is megfelelő eloszlásban. Egy ilyen év száraz és édes borokhoz is tökéletes. A szőlőben hosszú érés, teljes érettség, szigorú fürtválogatás, a borban szép illatok, markáns savak, koncentrált, elegáns és élénk megjelenés.”

A szüret

„Rövid szüretünk volt, alig három hét alatt összeválogattuk dűlőinkről a száraz bornak való egészséges, érett, botritisz mentes fürtöket. Szeptember 17-én kezdtük, október elején pedig már el is mostuk a prést és vártuk az édesbornak valót. Ideális volt minden, csak arra kellett figyelni, hogy minden területre időben odaérjünk.”

A borkészítés:

„2016-ban eldöntöttük, 2017-ben pedig már minden bort egységesen így készítettünk: a tökéletesen érett furmint fürtöket úgy bogyóztuk, hogy semmilyen kocsány rész ne maradjon a szemeken, többek között ezzel is csökkentve a fajtára jellemző fenolosságot. A kíméletes préselés után az ülepített mustot saját „kovásszal” oltottuk be, amelyet a legjobb területekről válogatott oltóanyaggal készítettem és szaporítottam fel a pince hűtőjében. A spontán erjedésnél ismert „vadélesztők”, a torula élesztőtörzsek maximalizálása volt a cél az őszre a fürtökön felszaporodó saccharomyces élesztők helyett – nagy munka, de megéri. Ezzel a kovásszal erjednek a boraink csontszárazra. Ezután következik az almasavbontás a hordókban, ami nem a krémesség, a vajasság miatt fontos – ennél a bortípusnál nem maradhat cukor és minimális lehet csak az almasav, hogy már a hordóban is tökéletesen stabil legyen a borunk, hiszen a folyamat végén évek óta kihagyunk egy lépést – nem sterilszűrünk. Így, hogy az utolsó szűrés nélkül kerül palackba a furmint, még fontosabb a stabilitás. Mert meggyőződésünk, hogy ettől lesz igazán „furmintos” a furmintunk, azaz, ha jól csináljuk, így lehet tökéletes a gyümölcs és az ásványosság összhangja.” 

Urbán Furmint 2017

Település: Mád

Dűlő: Mád nyugati részén található 42 hektáros dűlő, 2,3 hektárnyi Szepsy-terület, amelyen a 0,34 hektár nagyságú 3573 parcelláról születik az Urbán, 220-240 méteres tengerszint feletti magasságban. Itt még megtalálhatók az eredeti, ősi kis-, lazafürtű furmint klónok, amelyekből minden évben elkészül a bor, de csak olyan kiemelkedő évjáratokban kerülhet forgalomba, mint a 2017-es. Meredek, köves lejtők és teraszok, 1936-os telepítésű idős tőkék. Kvarcos riolittufa, helyenként kemény kvarc, apróköves, vékony termőréteg található.

 

Tömör szerkezetű, rétegzett, elegáns furmint, határozott savakkal, egyedi struktúrával. Illata kő, fa és virág, a korty feszes, hosszú, évtizedes potenciállal.

 

Alkohol: 14,5 % vol.

Maradék cukor: 1,0 g/l

Sav: 6,3 g/l

 

 

Szt. Tamás Furmint 2017

Település: Mád

Dűlő: A Szent Tamás Mád keleti részén található közel 70 hektáros dűlő, 11 hektárnyi művelt terület, 140-230 méteres tengerszint feletti magasság, akár 30%-os lejtők. A legidősebb tőkék az ötvenes évek óta teremnek, a legfiatalabbak 2015-ben kerültek a Szent Tamásra. Itt, a 46-os parcellában 60 éves bakművelésű tőkékről kerül palackba a bor. Hihetetlenül rétegzett, vörös agyag, mállott zeolit, kemény riolit - és tufa talaj, s ez a rétegzettség a parcellából készült borban is visszaköszön.

Komoly furmint. Illata fehér virágok és kő keveréke, méz és citrusok. Íze ásványos, komplex, végtelen hosszúságú, az érlelésre használt hordó finom tölgyességével. Több tíz éves érlelésre született.

 

Alkohol: 14,0 % vol.

Maradék cukor: 0,8 g/l

Sav: 6,4 g/l

 

ifj. Szepsy István

 

Furmint 2017

Település: Mád, Tállya, Tarcal

Dűlők: Igazi birtokházasítás: a Szent Tamás dűlő zeolitban és riolitban gazdag tufás, vörös agyagos talaja, a Betsek dűlő sárga agyagos és nagyon puha, fehér mállott tufás talaja, valamint a tállyai andezites talajú Hasznos dűlő találkozása. Ezek a területek hihetetlen ásványosságot és komplexitást hoznak a borba, a Tállyai Bohomáj öreg furmintja és a Nyulas (Liliom) dűlő löszön termett gyümölcse pedig tovább színesítik a házasítást.

Klasszikus Szepsy furmint a dűlős borokat idéző illat- és ízgazdagság, érett fehér gyümölcsök, körte, barack és alma, illetve a vulkáni talaj ásványossága szép harmóniában. Hosszú korty, szép érettség.

 

Alkohol: 13,5 % vol.

Maradékcukor: 1,8 g/l

Sav: 6,0 g/l

 

Bányász Furmint 2017

Település: Tállya

Dűlő: A Bányász tállyai történelmi első osztályú dűlő, a legidősebb tőkék itt az 1960-as években lettek telepítve. Talaja piroklasztikus andezit, törmelék és tufa, kevesebb riolittufa a mélyebb rétegekben. Hűvösebb és szelesebb, mint Mád, itt nem érvényesül a medencehatás.

Aranyba forduló színű, vastag, sokízű furmint. Körte, méz, liliom. Hosszú életű, rétegzett, határozott savgerinccel, markáns szerkezettel, üde, virágos illattal.

 

Alkohol: 14,5 % vol.

Maradékcukor: 1,0 g/l

Sav: 6,5 g/l

 

Dorgó Furmint 2017

Település: Mezőzombor

Dűlő: Különleges hely: mállékony szürke perlit kőzet, közel 40%-os lejtésszögű hegyoldal, 180 méter tengerszint feletti magasság, 1956-os telepítésű öreg furmint tőkék, nyugati fekvés. Különleges, tiszta, szerethető bor, a mádinál szikárabb talaj miatt egyszerre kedves és feszes.

Nagyon szép egyensúlyú, érett dűlős furmint izgalmas, széles savszerkezettel, illatában szőlővirággal, ízében nektarinnal, kajszival, mézzel és narancshéjjal. Komoly alkohol és beltartalom, hosszú ásványosság, finom tölgy.

 

Alkohol: 13,5 % vol.

Maradék cukor: 1,1 g/l

Sav: 5,8 g/l

 

Percze Furmint 2017

Település: Mád

Dűlő: A Percze Mád legkisebb, mindösszesen 11 hektárnyi, első osztályú dűlőjének 0,4 hektár nagyságú parcelláján terem, a falu keleti oldalán. Hatalmas sziklák alatt elsőként fakad a rügy, mégis minden évben utoljára kerül présbe a szőlő. Talaja kemény, kötött zeolitos vörösagyag, hidrokvarc rétegzettséggel. A gyökerekkel átszőtt kőzetrepedéseket agyagásványok és bentonit tölti ki.

Komplex bor, markáns savszerkezet, magas beltartalom. Hűvös, elegáns illattal indul, a gyümölcsízű kortyban talán itt a legmagasabb a dűlősök közül az ásványianyag-érzet, azaz a kövesség, közben hosszan és jól felismerhetően megjelenik benne az őszibarack és az alma intenzív íze és a szépen integrálódott tölgy.

 

Alkohol: 13,5 % vol.

Maradék cukor: 0,8 g/l

Sav: 6,5 g/l

 

Úrágya Furmint 2017

Település: Mád

Dűlő: Az Úrágya Mád nyugati részén található közel 70 hektáros dűlő, 5,3 hektárnyi Szepsy terület, 1,24 hektár nagyságú 3663-as parcella 200-235 méteres tengerszint feletti magasságban. Öreg, 1964-es telepítésű tőkék, kötött, vörös agyagtalaj, kvarcos riolittufával, apróköves, vékony termőréteggel.

Rendkívül összetett, ásványos, egyedi és határozott bor talán a legnagyobb nevű meleg mádi dűlőből. Illata finoman fás, intenzíven citrusos, őszibarackos. Ásványos jelleg, semmivel össze nem téveszthető „Úrágya karakter”.

 

Alkohol: 14,0 % vol.

Maradék cukor: 0,9 g/l

Sav: 6,7 g/l

Listához adom