„Szeretünk egy kicsit zavart kelteni.” - meséli Pierre Bettinger
A Leclerc Briant értékesítési igazgatója és résztulajdonosa volt a vendégünk márciusban Budapesten. Készítettünk vele egy villáminterjút.


Meséld el a történeted! A borvidéken születtél?
Egy véletlen folytán Belgiumban születtem, de a családom mindkét oldalról Champagne-ból származik. Szóval buborékok és szőlőültetvények között nőttem fel, de nálunk senki sem dolgozott ezen a területen. Elvégeztem egy üzleti iskolát, mint sokan mások, akik nem tudják, mit csináljanak, majd beleszerettem a borba. Egyetem után kezdtem el dolgozni a boriparban, először egy pincészetnél Délnyugat-Franciaországban, majd Kínában, utána az USA-ban. Hét éve tértem vissza a régiónkba, a szülővárosomba.
Mi hozott vissza Champagne-ba? Mi győzött meg, hogy a Leclerc Briant lesz a neked való cég?
Hosszú folyamat volt, de ami igazán meggyőzött, a Grand Blanc 2012-es első évjárata. Megkóstoltam egy frissen degorzsált palackot több másik bor mellett. Az összes lenyűgözött, de a Grand Blanc tényleg levett a lábamról. Azt gondoltam, oké, ha ez a jövő, akkor én is a részese akarok lenni.
Nagyon tetszett az ötlet, hogy építsek valamit. Egy bizonyos ponton az életedben visszatekintesz, és arra gondolsz, hogy mi együtt építettük ezt, és részese voltam az első lépéseknek. Szeretem Albert Camus francia író gondolatát:
"Construire, c'est vivre deux fois"
Építeni valamit az életedben, azt jelenti, hogy kétszer élsz.
Ha csak egy Leclerc Briant champagne-t ihatnál életed végéig, melyik lenne az és miért?
2012 volt számomra a reveláció, és mindenképpen a már említett Grand Blanc. Minden megvan benne, amit én keresek egy champagne-ban.

Mit iszol, ha nem Leclerc Briant van a poharadban?
Boros ember vagyok. Mindenekelőtt a pezsgő szerelmese. Szeretem a pezsgőt, mert szeretem a bort. Sok barátom van, akik nagyszerű borokat, nagyszerű pezsgőket készítenek. Amikor nem pezsgőt iszom, akkor a világ minden tájáról kóstolok. Ha ki kellene választanom egyet, amit mostanában sokat iszom, akkor az chenin blanc lenne a Loire-völgyből.
Abyss, Château d'Avize, Rosé de saignée, Blanc de meuniers, biodinamikus filozófia, aranyozott hordó, terrakotta tojások... A Leclerc Briant ház szeret kitűnni a tömegből, jól gondolom?
Határozottan! Az elején ez szükségszerű volt, hiszen 2016-ban, amikor elindultunk senki sem volt kíváncsi egy új pezsgőházra. Ahhoz, hogy észrevegyenek, másnak kellett lennünk. Szeretünk egy kicsit zavart kelteni. Természetesen a szabályok szerint játszunk, mert szeretnénk Champagne részesei maradni, de jó móka egy kicsit megzavarni, egy kicsit játszani vele, egy kicsit provokálni. Szóval az elején szükségszerűen mások voltunk, most pedig örömünkben.


Három napot töltöttél Budapesten. Hogy tetszik a város?
Mivel munka miatt utazom, a város legszebb éttermeit, szállodáit és bárjait látogatom. Szerencsés vagyok, hiszen ha más területen dolgoznék, például számítógépeket vagy cipőket árulnék, akkor csak egy tárgyalót és egy üzletet láttam volna az itt tartózkodásom alatt. Kaptam egy kis impulzust a város történelméről, a különleges épületekről, a gyönyörű templomokról. Ez rádöbbenti az embert, hogy hol van, és hogy milyen hosszú történelme van ennek a helynek. Szeretnék visszajönni és megnézni pár múzeumot, a Szent István Bazilikát, a Duna mindkét partját. Szóval igen, nagyon jól éreztem magam. Nagyszerű emberekkel találkoztam. Túl sok jót ettem. Örömmel felfedeztem fel a magyar borokat, egy kicsit többet tudok már róluk.
Kóstoltál olyan magyar bort, ami nagy hatással volt rád?
Kíváncsi voltam a Kreinbacher pezsgőre, mivel sokan meséltek róla. Érdekes látni, hogy más régiókban mi a legjobb verziója annak, amit mi csinálunk Champagne-ban. Kóstoltam több száraz és édes Szepsy bort, és őszintén szólva eléggé lenyűgözött a St. Andrea Agapé 2016. Nagyon tetszik, nagyon!
Leclerc Briant

LECLERC BRIANTBlanc de Meuniers 2016
