Veszprémi Érseki Pincészet
Dicsfény, világfajták, szakrális színek.

A veszprémi egyik a tizenkét római katolikus egyházmegyénkből. Magyarország első püspökségeként Szent István alapította, a Balatont északról öleli körbe, központja és szíve a veszprémi vár, szőlőskertje pedig 750 éve ugyanaz a párhektáros liget Mindszentkállán. A 90-es évekig szinte kizárólag ez az ősi dűlő látta el miseborral az országot. Most új szereplőkkel és új célok mentén kezdtek azon dolgozni, hogy új minőséget, ismert borbirtokot hozzanak létre ezen a különleges helyen, a Káli-medence tanúhegyei között.
1277
Mindszentkálla határában egy öreg kőkeresztnél indul az a szűk kaptató, ami felvezet az érsekség szőlőskertjébe. A négyhektáros birtok története egészen 1277-ig nyúlik vissza, amikor egy birtokcsere folytán került az akkori püspökséghez. Szinte valószerűtlen, mégis igaz, hogy ezek a szőlők az elmúlt 750 évben jogfolytonosan a Veszprémi Érsekséghez (jogelődje a Veszprémi Püspökség) tartoztak. Az államosítás után például csak a főszámvevő leleményességén múlott, hogy a szőlő a püspökségé maradhatott: a legenda szerint egy kocsinyi fával kenyerezték le a felelősöket.

A birtok leglátványosabb pontjának régi ragadványneve a Püspökdomb. A tetején állva a medence tanúhegyeit szokatlan szögből látni, és tiszta időben egészen Szigligetig fut a tekintet. A domboldalban ereszkedve csillámló vulkáni üveg, bazalt, tufa, andezit és mészkődarabok fordulnak ki a földből. A körbetelepített domb déli oldalát az utóbbi pár évtizedben visszavette a természet. Több hónap földmunka és gyomlálás után az elvadult akácos alól régi teraszok bukkantak elő. A szárazrakott kőfalakat valamikor a 14. században építhették. Szinte szabályként írható fel, hogy az ekkora múltú területek egyben az adott régió legjobbjai közé tartoznak. Borászati stílustól függetlenül, az itteni borokat mélyen áthatja a vibráló ásványosság, egy egyedi szerkezet melegséggel, telt és érett ízekkel.
2021
Egyházi háttér, kivételes hely, mély helyismeret, hosszú távra tervezés - A lehető legjobb alapokra kezdett építkezni Benesch Antal, amikor 2021 márciusában felkérték, hogy rendezze a sorokat (szó szerint és átvitt értelemben) és vezesse a birtokot, ami innentől nem a helyi és szertartásos fogyasztásra, hanem a modern és precíz borkészítésre, egyedi és válogatott borokra épül. Anti Pannonhalmán és a Szent György-hegyen szerzett tapasztalatai Marlborough-ban ellesett szemlélettel és precizitással egészülnek ki. Középpontban a jókor leszedett gyümölcs és a kicsattanó ízek. Udvardy György érsek atya hívása mellett a döntéskor az is sokat nyomott a latba, hogy a birtok két fehér fajtára épül, amikkel mindennél jobban szeret dolgozni. Ez a rajnai rizling és a sauvignon blanc.

Tankönyvi és tiszta ízek
A nosztalgikus érzések és az időtálló metódusok közül legkevesebb a borkészítésben kapott helyett. Míg a dűlők múltja évszázados, a borászati elgondolás friss és naprakész, tűpontos és precíz. Az újvilági sztenderdhez hasonlóan ezekben a borokban is a nyomatékgörbe csúcsát a primőr gyümölcsök, a fajtajegyek biztosítják. Tankönyvi és tiszta ízek őszibaracktól a citrusokon át, mértani arányok egyensúlyban savval, cukorral, sűrűséggel. A csavar az a mélyen ható és vibráló vulkanikus jegy, ami a hely szellemeként minden borban ott van.
A Bortársaság választékában most az érsekség négy bora jelenik meg. A címkék és az arculat ezer szálon, színekkel, formákkal és latin kifejezésekkel kötődik Veszprém szakrális életéhez, a Veszprémi Érsekséghez. A birtokborok (Vesprim Infula - püspöksüveg) barokk puttói és a fajtaborok (Mandorla - dicsfény) női és férfi alakjai mindig is ott voltak az Érseki Palota falain.
Vesprim Infula Blanc 2022
A Veszprémi Érsekség fehér birtokbora a pince meghatározó fajtáival két eltérő karakterű területről házasítva. Fele rajnai rizling, amit 30%-ban sauvignon blanc, 20%-ban pedig olaszrizling egészít ki. Míg Mindszentkállán a vulkanikus bazalt és riolit mellett a mészkő határozza meg a borok stílusát, addig Felsőörsön jóval kevésbé köves, inkább termékeny és agyagos a föld, így ez a terület a kerekebb, lédúsabb karaktert hozta a borba. A három fajtából mind a két területen szüreteltek, a kézi válogatás után a pincénél irányított, hűtött erjesztés következett, majd három hónap érlelés ugyanígy tartályban, finomseprőn. Az áprilisi töltéskor már élénken lehetett érezni azt a csonthéjas, barackos, sárgaalmás illatot, ami most is megvan a borban. A veszprémi érsekség miseborának címkéjét az érseki palota díszebédlőjének motívumai ihlették.
Vesprim Infula Rouge 2021
A Veszprémi Érsekség vörös birtokbora arról a mindszentkállai területről, amit 750 éve jogfolytonosan az egyházmegye művel. A két fajtából (kékfrankos és cabernet sauvignon) összesen egy hektárról szüreteltek, a kézzel válogatott gyümölcs része bogyózva, része pedig egész fürtökben került az erjesztőtartályokba. Préselés után 11 hónap hordós érlelés következett fele részben magyar, fele részben francia hordókkal. Erős belépő, a birtok első vörösbora gazdag és lehengerlő, újvilági borokra jellemző precizitás, illatban marcipán, cseresznye, szeder és dohány. Ízben érett szilva és meggy. A Vesprim Infula borok címkéit az érseki palota díszebédlőjének motívumai ihlették.
Kis tétel, összesen 1500 palack készült.
Mandorla Sauvignon Blanc 2022
Az újvilági és óvilági stílusú sauvignon ízei a legjobb arányban keverednek a Veszprémi Érsekségnél. Az alapot egy összesen 1,5 hektáros parcelláról szüretelték abban a dűlőben, ami 750 éve jogfolytonosan az érsekség művelése alatt áll. A két szüreti időpontot két külön erjesztési technológia és érlelési folyamat követte. A szeptember elején szedett sauvignon rövid áztatás után hűtve és reduktívan erjedt, ez a savra hangolt rész. Míg a szeptember közepén szedett, már jóval érettebb szőlőből préselt must a seprő folyamatos keverése mellett erjedt és érett kerekre. A két alapbort 4 hónap érlelés után házasították, majd áprilisban palackozták. A Mandorla címkék női alakjait az érseki palota díszebédlőjének motívumai ihlették.
Mandorla Rajnai Rizling 2022
A birtok legfényesebb borához az alapot három hektárról válogatták azon a mindszentkállai területen, ami 750 éve jogfolytonosan az érsekség művelése alatt áll. Tankönyvi rizling jegyek, sárgabarack, méz, ízben őszibarack mellett finoman sós, élénken savas karakter. Kézi szüret után a must hűtött tartályokba került, az erjedés után a tétel fele mozgatás nélkül, míg másik fele a seprő folyamatos felkeverése mellett érett. A Mandorla címkék női alakjait az érseki palota díszebédlőjének motívumai ihlették.
Közös történetünk további borokkal folytatódik.
Veszprémi Érseki Pincészet

VESZPRÉMI ÉRSEKI PINCÉSZETVesprim Infula Blanc 2022

VESZPRÉMI ÉRSEKI PINCÉSZETVesprim Infula Rouge 2021

VESZPRÉMI ÉRSEKI PINCÉSZET"Mandorla" Sauvignon Blanc 2022
