A termék már nem kapható
2016-ban két hamburgi barát elhatározta, hogy saját ginkészítésbe kezd. A lepárló nevéhez és megjelenéséhez kapcsolódó alaknak pedig nem mást, mint egy híres német tengerészt választottak, Knut Hansent.
A fenntarthatóság mindig is egy fontos szempont volt számukra, ami minden folyamatuk alapját képezi, kezdve a hozzávalók kiválasztásától, egészen a csomagolásig. Az összetevők szinte kivétel nélkül a lepárlóhoz közeli régiókból származnak, úgy mint alma, rózsaszirom, bazsalikom és uborka. A gint kis adagokban készítik és négyszer desztillálják, illatban már az említett összetevők, egészülnek ki citrusos jegyekkel, ízben a dry gin borókás karaktere társul almával, citrussal, uborkával és bazsalikommal.